Főrendiházi irományok, 1892. XVI. kötet • 743-807. sz.

Irományszámok - 1892-780

DGGLXXX. SZÁM. 163 Az állomásokon előállítandó váltóőri lakásokon és a vonalon esetleg szükséges őrkuny­hókon kivül a nyilt pályán a kereskedelemügyi m. kir. minister által meghatározandó helyeken, összesen 13 őrház lesz építendő', a hozzájuk tartozó melléképülettel, kúttal és kenyérsütő kemenczével együtt. Közczélok, úgymint: a jövedék, posta, távirda, rendőrség stb. részére megkívántató helyiségek előállítására az engedélyesek csak külön kárpótlás mellett kötelezhetők. A felvételi épületek, lakó- és őrházak, továbbá a rakodók, tisztító gödrök, aknák, csa­tornák ég kutak, valamint a kenyérsütő kemenczék kőből vagy téglából falazva állitandók elő, mig a mozdonyszinek toldalékaikkal együtt, kő- vagy téglaalappp.l és lábazattal favázas falak­ból ; az árú-, kézi- és pályafentartási raktárak, melléképületek, szén- és gabonaszinek pedig kő- vagy téglaalappal és lábazattal, illetve kő- vagy téglaoszlopokon, fából építhetők. Az állomásokon, a vonatkozó szabványrajzok és építési részlettervek megállapításaihoz vagy az elrendeléshez képest, vízlevezető csatornák létesítendők. A vizállomási kutaknak oly vizbőséggel kell biruiok, hogy azok a vonalon előfordulható legsűrűbb vonatközlekedés számára szükséges vízmennyiséget a kellő minőségben szolgáltatni mindig képesek legyenek, VI. Pályaelzárás és jelzés. A pálya bekerítése csak különösen figyelemre méltó helyeken és ott szükséges, hol a pálya jelentékenyebb forgalmat közvetítő közutak vagy helységek közvetlen közelében, illetve azokon keresztül vezet el. Az állomások a szükséghez képest bekeritendők. Utak és útátjárók szélein karfák, kerékvetők vagy kerítések csak ott alkalmazandók, a hol azok a fenforgó viszonyoknál fogva biztonsági tekintetekből nem mellőzhetők. Az útátjárók elzárására szükséges sorompók csak nagyon látogatott útátjárasoknál vagy oly helyeken állitandók fel, hol a vonat közlekedése az útátjárástól legalább 100 méter távol­ságra észre nem vehető. A sorompóval el nem látott és a vonatról 150 méter távolságból nem látható útátjárá­goknál állandó figyelmeztető jelzők helyezendők el. Az engedélyesek kötelesek üzleti távirdát létesíteni, melyen az állomások közti táv­sürgönyzés eszközölhető legyen. A vonatok keresztezésére szolgáló vágányokban fekvő váltók világitható jelző tárcsákkal látandók el. Kaposvár csatlakozási állomás előtt a h. é. vasút vonalán, valamint Fonyód állomásnál a es. kir. szab. déli vasút vonalán mindkét irányban és a h. é. vasút vonalán is — az előirt távolságokban egy-egy villamos védjelző állítandó fel. A többi állomásoknál, kitérőknél és megállóhelyeknél az előirt távolságokban fix véd­jelzők alkalmazandók. Egyébként a lát-, hang- és harangjelzők mindaddig mellőzhetők, míg a stirtí vonat­forgalom azok előállítását nem teszi szükségessé. A kézi és a vonatokon használandó jelzőeszközök a fennálló szabályok szerint rende­zendők be. ti»

Next

/
Thumbnails
Contents