Főrendiházi irományok, 1892. XV. kötet • 677-742. sz.
Irományszámok - 1892-706
DCCVÎ. SZÁM. 141 korlatba-vételéről gondoskodhassanak; de indokolt ezen emelkedő díjfizetés azért is, mert azok, kiknek a szabadalom nagyobb hasznot hajt, képesek is nagyobb évi díj fizetésére. Ezen okok tekintetbevételével a szabadalmi díjakat az eddig fennállókkal szemben ugyan magasabb összegben állítottam be a törvényjavaslatba (eddigi 735 forinttal Szemben 2.500 koronát, vagyis 1.250 frtot), ezen felemelést azonban inkább a későbbi évek díjainál terveztem ; és az első évi díjat még csekélységgel leszállítva, csupán a bejelentési díjjal emeltem az első évi költségeket. Megjegyzem különben, hogy ezen felemelt díjak még mindig sokkal csekélyebbek, mint a Németországban szedett díjak (összesen 5.280 márka). Minthogy még egyelőre a szabadalmi hivatal költségeit pontosan megállapítani és a bejelentendő találmányok számát, valamint az azokért fizetendő díjakat biztosan kiszámítani nem lehet, a kormánynak azon jogát kellett fentartanom, hogy azon nem várt esetre, ha a díjak a hivatal kiadásait nem fedeznék, a törvény éJetbeléptét követő három éven belül a díjakat legfeljebb 25°/o-kal felemelhesse. Az első évi díj nem azonnal a bejelentéssel fizetendő, hanem csak a közzététel elrendelése után 60 nap alatt, mert akkor már a szabadalmi hivatal annak legalább szabadalmazhatását elismerte, bár az ellen a felek részéről még mindig felszólalás emelhető. A második évtől fogva járó díjak rendszeresen a lejárat napjáig fizetendők. Eddig, ha ezen határidő elmulasztatott, a szabadalom megszűntnek volt tekintendő és e mulasztás kivételesen legfelsőbb kegyelmi tény által volt orvosolható. Minthogy azonban a mulasztások sokszor a szabadalom-tulajdonos felejtkezéséből, betegsége vagy más akadályok folytán következhetnek be, a méltányosság azt követeli, hogy a határidő ne szabattassék meg oly szigorral, miért is a törvényjavaslat még 60 napi pótidőt enged, melynek tartama alatt a díj bizonyos pótdíjjal együtt olyformán fizethető, hogy a mulasztás következményei be ne álljanak. Szándékom ezenkívül rendeleti úton oly irányban intézkedni, hogy minden szabadalomtulajdonos, vagy megbízottja a lejáratról levél útján értesíttessék. Minthogy azonban ezen értesítés elmaradása vagy nem kellő kézhez szolgáltatása miatt felszólalások történhetnének és igy a szabadalom fennállása vagy megszűnése kétséges maradna, nem volna czélszerű a szabadalmi hivatal ezen teendőjét, mint kötelezőt a törvénybe felvenni. Újítást képez a törvényjavaslat azon intézkedése is, hogy szegénységet igazoló feltalálók, valamint napi keresetre utalt munkásoknak a szabadalmi díjak hitelezhetők addig, mig az első év lejártával kitűnik, hogy a találmány értékesithetŐ-e, vagy sem. Első esetben a szabadalmi díj utólagosan befizethető, az utóbbi esetben, ha ennek folytán a szabadalom meg nem hosszabbittatik, a díj végkép elengedhető. A vagyontalan feltalálókon eddig úgy lehetett segíteni, hogy költségvetésileg előirányzott megfelelő csekély tételből a díjak befizetésére szükséges összegek kiutalványoztattak, mi a javasolt intézkedés folytán ezentúl szükségtelen leend. A befizetett évi díjak csak egy esetben téríttetnek vissza, t. i., ha a szabadalom megtagadtatik; visszavonás, vagy megsemmisítés esetében ily visszafizetésnek helye nincsen, mert a szabadalom a feltaláló veszélyére engedélyeztetik és ha kellő alapja nem volt, vagy tulajdonosát mulasztás terheli, vagy ő a szabadalomról lemondott, a befizetett díjak az állampénztárt illetik. Külön szabadalmi díjak járnak az évi díjakon kivül a bejelentésért, a bejelentett leirás módosításáért, felfolyamodások, visszavonási és megsemmisítési keresetek és az ily perek folytán beadott felebbezések után, nemkülönben a szabadalom megállapítása és átruházása után. Mindezen díjak azért fizetendők, mert az illető a szabadalmi hivatal külön munkálkodását veszi igénybe és méltányos, hogy ezen külön eljárás költségeit is viselje.
