Főrendiházi irományok, 1892. XIV. kötet • 618-676. sz.

Irományszámok - 1892-621

DGXXI. SZÁM 9 621. szám. (LXXIX. ÜLÉS, 818. JEGYZŐKÖNYVI PONT.) Jelentése a főrendi ház közjogi- és törvénykezési, pénzügyi és közgazdasági, és közlekedésügyi bizottságának „az izraelita vallásról" szóló törvényjavaslat tárgyában. A jelen törvényjavaslatot, melyet a képviselőház az általa elfogadott szövegben f. évi október hó 19-én 4530. sz. a. kelt határozatával fentartott s alkotmányos tárgyalás és hozzájárulás végett a főrendiházzal újból közölt, ezen három egyesült bizottság újabb tár­gyalás alá vette és azt a főrendiháznak — hivatkozva az e tárgyban f. évi szeptember hó 28-án kelt jelentésében kiemelt indokokra — ugy általánosságban, mint részleteiben ezúttal is elfogadásra ajánlja. Fentartja azonban a bizottság most is azt a korábbi jelentésében előterjesztett indít­ványát, hogy a törvényjavaslatba a 3. §. után egy új §. vétessék fel a következő szöve­gezéssel : »Lelkész (rabbi) és egyházi előljáró az izraelita felekezetnek csak oly tagja lehet, a ki magyar állampolgár és a ki képesítését Magyarországban nyerte.« E §. lenne a 4. §. s ennek folytán a képviselőházi javaslat 4. §-a 5. §-szá válnék. Egyúttal kiigazítandó a 3. §-ban a második szó, mely helytelenül van egyes számban »kiterjesztetik«-kel kifejezve, e helyett: »kiterjesztetnek«. Kelt Budapesten, 1894. évi október hó 29-én. Báró Vay Béla s. &., bizottsági elnök. Czorda Bódog s. k. 9 bizottsági előadó. FŐRENDI IROMÁNYOK. XIV. 1892 — 97. 2

Next

/
Thumbnails
Contents