Főrendiházi irományok, 1892. XI. kötet • 463-515. sz.

Irományszámok - 1892-478

CDLXXVIII.SZÁM. 59 mindnyájánál azonban kivihetetlen volna. A számitások és kirovások nagy complicatiókr vezetnének, mert például némely régi tanár már a harmadik iskolafentartónál van, talán előbb oly tanintézetnél szolgált, mely nem is fog tartozni a nyugdíjintézet kötelékébe; az iskolafentartókra pedig oly nagy összegeket kellene kiróni, melyek nagy részöknek anyagi erejét meghaladnák. A midőn tehát ezen alkotandó törvény e követelést figyelmen kívül hagyja, azt úgyszólván elengedi, indirecte segélyt gyakorol azon tanintézetek irányában, melyek az állami segélyre csakugyan rászorulnak, s magának e létesitendő törvénynek is czélja az, hogy e tanintézetek a segélyzésnek egy indirect nemében részesüljenek. Átmenetileg (6 évre) annak kikötését, hogy csupán a 30 szolgálati évnek betöltése alapján (tehát az alkalmazott teljes egészsége és alkalmazhatósága mellett a 65-ik életév előtt) nyugdíjazásnak nincs helye (tjavaslat 11. §-a), megengedte az, hogy a mostani tanárok nagy része nagyon fiatalon készült szolgálatba, másrészt megkövetelte ezt a megalkotandó nyugdíjintézet pénzügyi érdeke, mert azon Összegek elmaradása miatt, melyeket a régi tanároknál az imént kifejtettek szerint az iskolafentartók s a tanulók hozzájárulása czímén a múlt időre nézve elengedünk, ha még a kora nyugdíjbalépés is megengedtetnék, a nyugdíjintézet szükséglete rendkívül megnövekednék. Az e réven megtakarítandó összeg körülbelül évi 10,000 frtra tehető. A 12. §-nak azon rendelkezései, melyek a nyugdíjbalépésről s a közszolgálat érdekében szükségelt nyugdíjazási eljárásról szólnak, hasonlók azokhoz, melyek a néptanitói nyugdíjtörvényben fordulnak elő, miért is magyarázatra nem szorulnak. A törvényjavaslat 13. §-a a különböző iskoláknál eltöltött szolgálat beszámításának viszonosságáról szól. Ennek szükségét már fönnebb a törvényjavaslat 2. §-ánál kifejtettem. Most még csak azt teszem hozzá, hogy e viszonosságot kiterjesztettem a nyilvános népoktatási, kisdedóvó- és egyéb idetartozó intézeteknek az 1875. évi XXXII. és 1891. évi XLIII. törvényczikk rendelkezése alá eső alkalmazottjaira is. Tettem pedig ezt azért, mert a minő nagy gazságtalanság volna, hogy valaki az itt szóban forgó intézetekhez történt átlépése folytán elveszítse előbbi szolgálatának számbavételét, ép oly csekély azon áldozat, melyet az alkotandó nyugdíj-intézetnek s részben az államnak kell majd e tekintetben meghoznia, mivelhogy e beszámításnak szüksége csakis egy-két egyénre vonatkozik. A 14, és 15. §. magyarázatra nem szorul. Budapesten, 1893. évi november hó 15-én. Gróf Csáky Albin s. h., vallás- ég közoktatásügyi minister. 8* < -:y