Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.

Irományszámok - 1892-432

80 CDXXXII. SZÁM. szükséges anyakönyvi kivonatok megszerzése és bemutatása körüli mulasztása sok esetben késlelteti az egyszerűbb hagyatéki ügyek letárgyalását és a kevésbbé bonyolódott örökösödési kérdések elintézését s ezért módot kellett nyújtani, hogy ha a fél a szükséges adatokat megjelöli, a beszerzés megtörténjék a fél közreműködése nélkül is. A hivatalból való beszerzés ily esetben a tárgyaló közjegyzőnek kötelessége, a ki ezért a 117. §-ban megállapított átalánynyal megfelelő díjazásban részesül. Az 57. §. viszont annak akarja elejét venni, hogy oly személyek, a kik igényök alapjának még csak legkisebb mértékét: az Öröklési czimet sem képesek kimutatni s azokat az adatokat sem jelölik meg, melyek alapján a szükséges bizonyítékok hivatalból beszerzendők, ne hátráltassák a tárgyalást és az örökösödési eljárás befejezését. Az ilyen igénylőket a javaslat ugy tekinti, mintha egyáltalán nem volna öröklési igényük, a mi természetesen a hagyatéki ügynek csakis peren kivüli elintézésére nézve áll s nem akadályozza, hogy az ilyen igénylők a törvény rendes utján érvényesítsék jogukat (89. §.). Bármilyen igazságos is ez a felfogás, a szigort az alkalmazásban még sem szabad túlhajtani. S ezért, ha az igény valószínűnek látszik, meg lehet engedni, hogy a fél zárhatáridő alatt pótolhassa, a mit e részben a tárgyalás során elmulasztott. 58—60. §. Altalános szabály, hogy az örökösöket nem 1 ehet a vagyonközösségben maradásra kényszeríteni. Ehhez képest mindenik örökös követelheti, hogy az örököstársak közt az örökösödési osztály megejtessék, vagyis hogy első sorban az az érték állapittassék meg, mely az egyes örökösöket Öröklési joguk mérvéhez képest a hagyatéki vagyonból megilleti, valamint hogy ennek alapján tényleg és természetben is kijelöltessenek, illetve kiadassanak azok az egyes vagyontárgyak, melyek az egyes illetmények kielégítésére szolgálnak. Az 1868: LIV. t.-cz. 577. és 578. §-ának ezt az anyagi jogi szabályát a javaslat 58. §-a is fentartja, de a javaslat egyúttal arra törekszik, hogy az örökösödési osztály miként való eszközlése tekintetében felmerülhető kérdéseket a peren kivüli eljárás természetének és czéljainak megfelelően szabályozza s az e tekintetben fenforgó controversiákat megszüntesse. A jelenleg érvényes szabályok két rendelkezést tartalmaznak az Örökösödési osztály peren kivüli megejtésének módját illetőleg. Az egyik általában azt mondja ki, hogy az osztály egyezség utján eszközlendő (1868 : LIV. t.-cz. 579., 585. és 1877 : XX. t.-cz. 251. §.), a másik pedig a testvérek- és unokatestvérekre nézve kivételesen ' azt rendeli» hogy abban az esetben, ha az érdekelt örökösök osztályrészeik mennyisége iránt ki sem egyezhetnek, az osztályt a hagyatéki biróság (sommás utón) tegye meg (1868 : LIV. t.-cz. 583. §.). Ezeknek a rendelkezéseknek elseje — kétségkívül — elégtelen, mert ha csak egyes lényegtelenebb részlet-kérdésekben is nem sikerül az egyezség, az egész osztály s az ahhoz tartozó minden kérdés a per útjára van terelve — a másik rendelkezés pedig határozottan túllő a czélon, a mennyiben oly, gyakran bonyolult kérdéseknek megoldását utalja a peren kivüli eljárás keretébe, melyek eldöntése csak a perben eszközölhető. A javaslat ehhez képest a sommás osztály kivételes intézményét elejti, egyúttal azonban az 59. §-ban részletesebben szabályozza az osztály módozatait, ugy, hogy az osztályt az Örökösödési eljárás keretében — tehát perreutasitás nélkül — akkor is lehessen perficiálni, ha az osztály alapelveire nézve a megállapodás létrejött ugyan, de a megállapodásnak mikénti végrehajtása iránt a megegyezés elérhető nem volt. Felemlitést érdemel különösen az az intézkedés, mely szerint oly esetben, a midőn az örököstársak megegyezése csakis arra az elvi kérdésre terjed ki, hogy az osztály egyes vagyontárgyaknak az örököstársak között megtartandó versenyajánlat utján való értékesítése vagy szakértők közbenjöttével eszközlendő ter»