Főrendiházi irományok, 1892. X. kötet • 427-462. sz.

Irományszámok - 1892-433

CDXXXIII. SZÁM. 115 végrehajtás előtt esetről-esetre feltérj esztendők s minden év végével a tartalékalap, igénybe­vételéről leszámolás mutatandó be, önként értetődvén, hogy az ezen tartalékalap terhére foga­natosított építkezések és beszerzések költségei a tényleges építési és üzletberendezési tőkéhez hozzá nem számithatók, vagyis nem tőkésithetők. ' Hasonló eljárás lesz követendő a tartalékalap felhasználása után még szükségeseknek mutatkozandó további beruházások, építkezések és pótbeszerzések, valamint a jelen engedély­okirat 18. és 22. §-ai értelmében elvállalt kötelezettségek teljesítése eseteiben is, de oly eltéréssel, hogy a vasut-részvénytársaság jogosítva lesz a most emiitett építkezések, beruhá­zások és beszerzések költségeit a tényleges épitési és üzletberendezési tőkéhez hozzászámítani s a megfelelő költségek beszerzését a kereskedelemügyi és pénzügyi ministerek által megálla­pítandó módozatok mellett eszközölni. 7. §. A vasút-részvénytársaság engedélyt nyer és kötelezettséget vállal arra, hogy az előzd §-ban emiitett 1,300.000 frtnyi beruházási tartalékból: 1. 890.678 forintot a deés—zilahi vonal megépitésénél és üzleti berendezésénél fel­merült több költségek— továbbá az apahida—deési és deés—beszterczei vonalaknál utólag fel­merült kisajátítási s egyéb kisebb berendezési költségek kifizetésére, — 2. 909.322 forintot ujabb beruházásokra, nevezetesen a kereskedelemügyi m. kir. minister ur által előzetesen jóváhagyott tervek alapján beszerzendő forgalmi eszközökre, továbbá az apahida—deési és deés—beszterczei vonalon a "Szamos fölött lévő három, egyen­kint 8*4 mtr. hosszú •— és a Sajó fölött lévő három, egyenkint 7'2 mtr. hosszú, végül a Gsicsó fölött lévő 60 mtr. hosszú, — összesen 7 —• fahidjának falazott hidfőkkel, kőpillérekkel és vashord­szerkezettel leendő átépítésére — végül állomási építkezésekre és berendezésekre fordítson s ezen összegeknek a kijelölt czélra történt felhasználását megfelelően igazolja. 8. §. Az engedélyes részvénytársaság kötelezettséget vállal arra, hogy az apahida-deési vonal 38/40. szelvényei közé eső Szamos-hidat, valamint a deés-beszterczei vonal 370/372. szelvényei közé eső Sajó-hidat legkésőbb 1895. évi június hó 8-ikáig, a többi 5 hidat pedig legkésőbb 1901. évi június hó 8-ikáig fokozatosan átépíti és hogy a megjelölt 7 nagyobb hidnak átépíté­sére befektetendő tőkének legalább is 10°/o-ával felérő összeget fokozatosan — a mindenkori befektetést közvetlenül követő évben az üzleti jövedelmekből a kisebb fahidaknak, végleges jellegű kő- és vasszerkezetű hidakká leendő átépítésére fog forditani. Önként értetik, hogy az átépítési határidők megállapítása által a részvénytársa­ságnak azon kötelezettsége, melynél fogva a szóban forgó fahidakat az átépítés folyama alatt is forgalombiztos állapotban fentartani köteles, egyáltalán nem érintetik. 9. §. Egyúttal kötelezettséget vállal a vasut-részvénytársaság arra, hogy összes az építési ügyletből eredő függő kölcsönei után felmerült s eddig függő számlán könyvelt 182.259 frt 34 krnyi kamatterhet 82.259 frt 34 kr. erejéig a 6-ik §-ban megállapított tényleges épitési és üzletberendezési tőke teljes beszerzése czéljából még kibocsátható czímletek értékesítése kapcsán rendezendi, a fenmaradó 100.000 forintot pedig az 1893. évtől kezdve 5 egymásután következő év alatt az üzleti jövedelmekből fogja kiegyenlíteni. 10. §. A vasut-részvénytársaság a forgalmi eszközöket a vasúti üzletrendtartás 21. és 22. §-aiban megszabott határozmányok épségben tartása mellett maga választhatja meg; köteles azonban ugy a forgalmi eszközöket, mint a síneket s egyéb az építésnél és üzletnél felhasználandó anyagokat jövőben is a belföldön beszerezni, mely rendelkezés alól csakis a 15*

Next

/
Thumbnails
Contents