Főrendiházi irományok, 1892. VII. kötet • 361-408. sz.
Irományszámok - 1892-368
CCCLXVIII. SZÁM. 115 tönkretételét megakadályozandó, a helyes mívelési rendszerhez folyamodik. Több oldalról hangsúlyozták, hogy az ilyen területek újból való tagosítás útján az egyes tulajdonosoknak akkép osztassanak ki, hogy a terület új kiosztása biztosítékot nyújtson a vízmosások képződése ellen. Erre vonatkozó intézkedések azonban szintén nem e törvény keretébe valók, hanem az 1871. évi LIII. t.-cz. módosítása alkalmával kell ezen területeknek újból való tagosításáról gondoskodni. A 12. §-ban biztosítani kellett, hogy a városoknak és községeknek, mint jógi személyeknek birtokai a czéiszertí gazdasági hasznosítás és jövedelmeztetés szempontjából is hatósági ellenőrzés alatt álljanak. A községi jövedelmek fokozása és általában a gazdasági haladás előmozdítása szempontjából szükséges az, hogy a községi birtokok jövedelmezőkké tétessenek, és e tekintetben a községeket bizonyos szakszerű ellenőrzés alá kell helyezni. E szakszerű ellenőrzés ez idő szerint, miután gazdasági szakközégek a törvényhatóságokban alkalmazva nincsenek, csakis a főszolgabíróra volt bizható, a kinek kötelessége a helyszínén meggyőződés alapján a községi birtokok kezeléséről tudomást szerezni és ha azt látja, hogy a községi birtokok jövedelme, azoknak hanyag kezelése vagy olcsó bérletek miatt igen csekély, ha azokon rablógazdaságot tíznek, vagy más tekintetben hátrányosan vagy károsan kezeltetnek, az intézkedéseket megtehesse és a birtokok jövedelmezőségét fokozza, másrészt pedig, hogy ez úton közvetve az egyes községi lakosokra háruló községi terheket csökkentse. Kihágást követ el és 200 koronáig terjedhető büntetéssel büntettetik az, a ki a közös vetésforgóra és legeltetésre nézve megállapított rendtartást megszegi, vagy az erre vonatkozó hatósági rendelkezéseket meg nem tartja. Ezen és az 1890. évi javaslat I. és V. fejezetének határozmányai közt lényeges különbség az, hogy javaslatom szerint a birtok használatának korlátozása, vagy a korlátozás megszüntetése felett mindenkor a közigazgatási hatóságok és végső fokban a minister határoz, hogy sok részlet, a mely inkább rendeletbe való vagy önként érthető dolog, — kihagyatott, ellenben lényeges intézkedések, minők a községi vagy közbirtokossági elöljáróság kötelességeire a közös legelők felosztására, a vízmosásos területek művelésére és a községi tulajdont képező birtokok gazdasági mivelésének ellenőrzésére vonatkozó rendelkezések javaslatomban felvétettek. II. FEJEZET. A legeltetésről. A javaslat ezen fejezete a legeltetésre vonatkozó különböző egy törvény keretében helyet fogható intézkedéseket tartalmaz. A mezei gazdálkodónak alig van olyan ága, a melylyel másoknak több kár okoztatnék, mint épen a legeltetés. Ez okból szántam erre külön fejezetet. A 13. §. elrendeli, hogy legeltetni csakis kellő felügyelet mellett szabad és ez alól csak a bekerített helyek vétetnek ki. A kereskedelmi minister nagy súlyt fektetvén arra, hogy a vasutak mentén a legelő állatok fokozott felügyelet alatt álljanak, a javaslatban ennek is kifejezést kellett adni, — de az erre vonatkozó határozmányokat, miután itt már nemcsak mezőrendőri, hanem vasúti közbiztonsági szempontok is döntők, a vasut-üzletrendtartás és az ezzel kapcsolatos külön szabályok tartalmazzák. Ugyané szakaszban mondatott ki azon fontos elv, hogy a közutakon legeltetni tilos. A közutakat az emberek legnagyobb része olyan helynek tekinti, a hol mindenkinek szabad legeltetni. Azt tehát határozottan el kellett tiltani, és pedig nemcsak azért, hogy a közút tulajdonosának jogait a helytelen felfogással szemben megvédjük, hanem azért is, mert a közutakon való legeltetés legtöbbször csak ürügy arra, nogy más magántulajdonában lehessen kárt tenni. 15*
