Főrendiházi irományok, 1892. VI. kötet • 277-360. sz.

Irományszámok - 1892-279

32 * CCLXXIX.SZAM. Az alapszabályokba mindenesetre felveendő, hogy az évenkénti tiszta jövedelemnek egy meghatározott minimális százaléka külön beruházási tartalékalap képzésére, illetve a jelen engedélyokirat 7. §-a szerint az épitési tőkéből kihasitott tartalékalap növelésére fordittassék. Felveendő továbbá az is, hogy az esetre, ha az alább megállapított engedélytartam alatt jöve­delem hiánya miatt az összes részvények törleszthetők nem lennének, a törlesztetienül maradt részvények tulajdonosai részvényeiknek beváltását, vagy e czímen bárminemű kárpótlást az államtól nem igényelhetnek. A társaság székhelye Debreczen s hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag a magyar. 0 n. §. A jelen engedély tartama a fenti 2. §-ban idézett ideiglenes vasutengedélyezési szabály 9. §. b) pontja alatt kimondott oltalommal j és az 1880. évi XXXI. t.-cz. 2. §-a, illetve az 1888. évi IV. t.-cz. % §-ának b) és c) pontjai szerint az állam részére biztosított megváltási jog épségben tartásával, a jelen engedélyokirat kelte napjától számítandó, egymásután következő 90 évben állapittatik meg. Ezen 90 év leteltével a vasút s annak Összes tartozékai ingyen és tehermentesen mennek át a magyar állam tulajdonába és szabad haszonélvezetébe, illetve engedélyes vagy jogutódjai ezen vasutat teljes jókarban, ingyen és tehermentesen tartoznak az államnak átadni. A pálya engedélyének és üzletének átruházása, valamint a pálya s tartozékainak függő kölcsönökkel való jelzálogi megterheltetése tekintetében az 1888. évi IV. t-cz. 2. §-ának a) pontja, illetőleg az ezen törvény 10. §-ában foglalt határozatok irányadók. Az 1880. évi XXXI. t.-cz. 2. §-ában s az 1888. évi IV. t.-cz. 2, §-ának b) és c) pontjniban előirt megváltás esetében a megváltás módozatai tekintetében ugyancsak az idézett törvényczikkek határozatai mérvadók. Mindkét esetben átveszi a magyar állam saját tulajdonába, birtokába és haszonélvezetébe a pálya területét és földjét, a föld- és mű munkálatokat, a fel- és alépítményeket minden hozzá­tartozókkal, u. m. forgalmi eszközökkel, pályaudvarokkal, fel- és lerakadó helyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási s érkezési helyeken őr- és felvigyázó házakkal, minden felszerelvényekkel, ingó és ingatlanokkal egyetemben; ellenben az engedélyes vagy jogutódjai megtartják az általuk folytatott üzlet alatt jöv&deimi fölöslegeikből alkotott netáni tartalékalapot s a künnlevő cselekvő követeléseket, valamint azon építkezéseket, a melyek meg­szerzésére vagy előállítására a kormány által azon határozott hozzáadással hatalmaztattak fel, hogy azok a vaspályának semmi tartozékát képezni nem fogják, 23. §. A kereskedelemügyi m. kir. minister az állami érdekek megóvása tekintetéből jogosítva van magának ugy a pálya építése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jókarban tartása felől minden részben meggyőződést szerezni s meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótoltassanak. Különösen fentartatik a nevezett minister részére azon jog, hogy a forgalom növeke­» déséhez képest engedélyest a forgalmi eszközöknek időnkénti megfelelő szaporítására köte­lezhesse. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kereskedelemügyi m. kir. minister által kiküldött biztosnak jogában ál] az igazgatóság és az ennek kebeléből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint a közgyűlésekben részt venni, nemkülönben törvénytelen, a köz- vagy állami érdekekre netán hátrányos, az

Next

/
Thumbnails
Contents