Főrendiházi irományok, 1892. VI. kötet • 277-360. sz.

Irományszámok - 1892-339

344 /• CCCXXXIX.SZÁM. Ezeknek a határozatoknak elseje az állami javak eladásából az 1894. évre előirányzott bevételeknek részletes kimutatására és az állami javak eladásáról az 1892. évre szóló pénzügy­ministeri jelentésre vonatkozik, melyek a folyó évi deczember hó 9 én tartott ülésből 3358. szám alatt hozott határozattal tudomásul vétettek, a pénzügyministernek pedig az állami javak eladására nézve a felhatalmazás megadatott. Sem a kimutatás, sem a jelentés ellenében észrevételünk nem lévén, tisztelettel ajánljuk, hogy a képviselőház fennebbi határozata emeltessék országos határozattá. A többi négy határozat a képviselőház folyó évi november hó 2 án tartott üléséből 3235., 32366;; 3237c;, 3238<y szám alatt hozatott s ezekkel a határozatokkal a honvédelmi ministernek a honvédmenház, illetőleg a honvédsegélyzö egylet 1892. évi számadásairól, vala­mint működéséről és állapotáról, továbbá a közös hadsereg katonai és tisztképző inté­zetekben magyar alapítványi helyekre elhelyezett if jakról az 1893. évre szóló s végül a Ludovika-Akadémia állapotáról az 1893. évre beterjesztett jelentései tudomásul vétettek. Miután ezek a jelentések kimerítők és az utóbbi két jelentéssel a honvédelmi minister ur az 1882. évi XXV., illetőleg az 1890. évi XXIIL t.-cz. rendelkezéseinek mindenben eleget tett: tisztelettel indítványozzuk, hogy azokat szintén tudomásul véve, méltóztassanak országos határozatokká emelni az érintett képviselőházi határozatokat is. Budapesten, 1893. évi deczember hó 15-én. J>r. Samassa József s. k., bizottsági elnök. Báró Mudnyánszky József s. k., bizottsági jegyző. i

Next

/
Thumbnails
Contents