Főrendiházi irományok, 1892. VI. kötet • 277-360. sz.
Irományszámok - 1892-278
CCLXXVIII.SZÁM. 15 3-ifc melléklet a 278. számú irományhoz. Kiegészítő melléklet a békés-csanádi helyi érdekű vasútra vonatkozó 40.731/1893. számú engedélyokirathoz. A békés-csanádi helyi érdekű gőzmozdonyú vasút épitésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltételek. L , Általános határozmányok. A Szarvastól Kis-Szénáson, Orosházán és Tóth-Komlóson át Mezőhegyesig vezetendő vasút Szőrhalom (Kis-Szénás) nagy-kondorosi szárnyvonala, mint szabványos nyomtávú helyi érdekű gőzmozdonyú vasút az 1893. évi június hó 6-án kelt engedélyokirat 3-ik §-a értelmében a kereskedelemügyi m. kir. minister által előzőleg helybenhagyandó tervek alapján s az alább következő részletes határozmányok szerint építendő ki s olykép rendezendő be, hogy a kiépített pályán a vonatok óránként 35 kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyesek kötelesek az engedélyezett pálya számára beszerzendő sínekre és forgalmi eszközökre vonatkozó szállítási szerződéseket és feltétfüzeteket a nevezett ministerhez jóváhagyás végett előzetesen beterjeszteni, továbbá a pálya épitésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az épités átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az épités kivitele a pénzbeszerzéssel is egybe van kötve. A pálya építésénél engedélyes az érvényben levő általános, valami ut a helyhatósági épitési és rendőri szabályokhoz alkalmazkodni kötelesek. II. Alépítmény» A pálya alépítménye egy vágányra készítendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 3°/oo-al állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 300 méternél kisebb félátmérővel nem szabad birniok. A pálya szabványos koronaszélessége az alépítmény felszínében* vagyis a kavicságy alsó felületének magasságában mérve 4*0 méter legyen. Görbületeknél a töltés külső oldala a túl emelésnek és a vágány kibővítésének megfelelően kiszélesbitendő. A töltések, azok magassága és anyagához képest l x /2 vagy i 1 /* lábas lejtőkkel létesisitendők; a bevágások lejtői pedig az anyag nemének 'és minőségének megfelelően állitandók elő. A vizszintesben, vagy csekély esésben fekvő bevágások oldalárkai megfelelő fenékeséssel birjanak. Az anyagárkok külső lejtői egy lábasnál meredekebbek nem lehetnek, a töltés felőli lejtők ellenben ugyanoly rézsűvel készítendők, mint maguk a töltések. Az anyagárkok továbbá oly módon létesítendők, hogy azokból a viz lehetőleg lefolyást találjon, a nélkül azonban, hogy káros vízfolyások keletkezhessenek.