Főrendiházi irományok, 1892. V. kötet • 249-276. sz.
Irományszámok - 1892-266
36 GGLXVI. SZÁM. eredhető veszélyek elleni óvintézkedéseket is, — olyannyira, hogy például az ipari hygienia ma már egész tudományszakot képez, melynek külön kiterjedt irodalma van, s melynek haladásáról számos, e tárgyban rendezett külön szakkiállítás tesz tanúságot, sót a mely egyes fejlődött ipari államokban külön ipar-hygieniai muzeumokkal is bir. A tudomány által az emberiségnek nyújtott eszközök azonban csak akkor birnak gyakorlati értékkel, ha azok valóságban alkalmaztatnak is, erre pedig hathatós törvényes intézkedések kellenek, mert ezek nélkül a tudomány ezen nagybecsű vívmányai csak problematikus értékkel birnak. A különböző törvényhozások ezen czél elérését háromféle módon igyekeznek elérni. Néhány államban elegendőnek tartották, ha a balesetek lehető elhárítására történik intézkedés ; másutt a baleset által ért munkást, illetve ennek családját biztosítják a balesetből reájuk háramló anyagi kár ellen; mig végre némely más állam idevágó törvényeiben és intézkedéseiben egyesítve találjuk e két irányzatot, intézkedéseket látunk ugy a balesetek lehető megelőzése, mint a megtörtént baleset következtében szükséges méltányos kártalanítás és ezzel az illetők további existentiájának biztosítása iránt. Mindhárom módozat jogosult és indokolt ;—azonban nézetem az, hogy a balesetek lehető megelőzésére vonatkozó intézkedések egymagukban nem elegendők, hanem azokkal kapcsolatban szükséges előbb-utóbb arróL is gondoskodni, hogy az elszerencsétlenült munkások illetve azok családjainak sorsa lehetőleg javittassék. Fontolóra vévén az ezen ügy szabályozásánál mérvadó körülményeket és hazai viszonyainkat, azon meggyőződésre jutottara, hogy ezek keresztülvitele nem egyszerre, hanem fokozatosan volna eszközlendő s hazai iparunk szempontjából kívánatosabb lenne, miszerint előbb a balesetek lehető megelőzésére, illetőleg elhárítására vonatkozó törvényhozási intézkedések tétessenek meg s csak ez után, ha azok szigorú végrehajtása eszközöltetett, s az ennek következtében életbeléptetendő óvintézkedések a gyári üzem veszélyességét csökkentették, lenne a további törvényhozási intézkedés életbe léptetendő, remélvén, hogy ezen alapon a baleset elleni biztosítás kevesebb áldozattal és könnyebben lesz megvalósítható. Nézetem szerint ugyanis, ha az óvintézkedések szigorú alkalmazása és ennek folytonos ellenőrzése következtében az ipari és gyári alkalmazottakat sújtható balesetek a legcsekélyebb mérvre és a legritkább esetekre szoríttatnak, és ha másfelől az ipari és gyári alkalmazottak betegség esetére való kötelező segélyezésének már megtörtént életbeléptetése és a felállított betegsegélyzö pénztárak által az ipari és gyári üzemben előfordult összes balesetekről, valamint azok káros következményeiről kimerítő statistikai adatok állandnak rendelkezésre, — a balesetek elleni kényszerbiztositás sokkal kevesebb anyagi áldozattal, sokkal biztosabb alapon és nagyobb megnyugvással lesz létesíthető, mintha azt most egyszerre, az érdekeltek újabb megterhelésével, a hazai viszonyainkat illető feltétlenül szükséges tapasztalatok hiányában léptetnők életbe. Az ipari munkások védelméről való gondoskodás különben nem új törvényhozásunkban. Az 1884. évi XVII. t.-cz. (ipartörvény) 114. §-a már megszabja a gyárosnak ez irányú kötelességeit, megállapítván, hogy »köteles gyárában saját költségén mindazt létesíteni és fenntartani, a mi tekintettel az iparüzlet és telep minőségére, a munkások életének és egészségének lehető biztosítására szolgál«. Ugyancsak ezen törvény 158. §-ának e) pontja 100 írttól 300 frtig terjedő pénzbüntetéssel rendeli sújtani azon gyárost, a ki a fentebbiekben kör vonatozott kötelezettségek teljesítését elmulasztja ; fenmaradván a gyárosnak ugy a polgári, mint büntetőtörvény szerinti felelőssége, ha mulasztása miatt valamely baleset történt. Az ipartörvény ezen rendelkezése azonban épen általános jellegénél fogva a gyakorlatban nem bizonyult eléggé hatályosnak,
