Főrendiházi irományok, 1892. V. kötet • 249-276. sz.

Irományszámok - 1892-275

CCLXXV, SZÁM. 253 Indokolás. A kimutatott túlkiadások, illetve előirányzat nélküli kiadás indokolásául a földmivelésügyi minister, az állami számvevőszékhez folyó évi augusztus hó 22-én 1470.jeln. szám alatt intézett átiratában a következő felvilágosítá­sokat adja: A nyugdíjaknál mutatkozó túlkiadást, mint az előző évnegyedekben, ugy ez alkalommal is az időközben szükségessé vált újabb nyugdíjazások okozták. A XVIII. fejezet, 7. czím »Állategészségügynél« kimutatott túllépés a folyó év III-ik negyedében elenyészik, mert a ragadós tüdőlob kiirtása czéljából a kárpótlási igények kielégí­tésére a vármegyéknek, az eddig előirt téritmények levonásával utalványozott, s azok által felerészben megtérítendő 73.395 frt 23 x /2 kr. csak ideiglenesen utalványoztatott ezen a czímen, s az 1892. évi költségvetési törvény életbelépte folytán az »átmeneti kiadások« VI. fejezet, 2. czíme alatt engedélyezett hitel terhére vezettettek át. Úgyszintén megszűnik az »átmeneti kiadások« 3. czíme alatt kimutatott 1.363 frt túl­lépés is, mert ezen összeg ugyancsak a költségvetési törvény hatálybalépte következtében a rendes kiadások 11. czim, 14. rovata alatt engedélyezett hitel terhére vétetett utalványba. Az »átmeneti kiadások« VI. fejezet, 1. czíménél mutatkozó túllépés indoka főleg abban rejlik, hogy az új szőlőtelepítésekhez szükségelt amerikai alany a hazai állami és magán­szőlőtelepeken a kivánt mennyiségben előállítható nem lévén, import utján szereztetett be s szőlőoltványoknak nagybani előállítása a folyó év tavaszán foganatba vétetett. — A.z importált szőlővessző egy része azonban magánosoknak adatván el, az eladási ár a kiadás javára téritmény gyanánt fog elszámoltatni. Ugyancsak jelentékeny, mintegy 30 000 frtra tehető téritmény várható az oltványok eladásából is, ugy, hogy előreláthatólag a befolyó téritmények a kezelési eredményt kedvezően fogják befolyásolni. A perköltségek az állami erdőknél jelenleg költségvetési hitel hiányában, mint elő­irányzat nélküli kiadás számoltatnak el, s hasonlólag, mint előirányzat nélküli bevétel számol ­tátik el a perköltségek visszatérítéséből eredő, s a kiadásokat compensáló jövedelem.

Next

/
Thumbnails
Contents