Főrendiházi irományok, 1892. II. kötet • 92-167. sz.
Irományszámok - 1892-155
204 CLV. SZÁM. Addig, mig ez a föltevés — t. i. törvényeinknek a német birodalmi törvényekkel ily irányban való összhangzásba hozása — ténynyé nem válik és mig állatállományunkban a ragadós tüdölob uralkodik: a Németbirodalom kormányának jogában áll a tüdölob által fertőzött vármegyékre nézve teljes beviteli tilalmat érvényesiteni ; a többi nem fertőzött vár» megyék területéről származó állatok bevitelét pedig akként korlátozni: hogy az állatokat a származás helyéhez legközelebb eső vasúti állomásról hivatalosan lezárt kocsikban, mindennemű átrakás vagy más marha hozzárakása, és a szállítás halasztása nélkül a határig, s innen mielőbb levágásra állategészségrendőri felügyelet alatt álló vágóhidakra kell száHitaiv. Az egyezmény ezen kikötéséhez képest oly czélból, hogy az egyezmény alapján állat kivitelünk javára biztosított kedvezményt egész terjedelmében igénybe vehessük, — okvetetlenül szükséges állategészségügyi törvényünk 82. §-ának ide vonatkozó rendelkezését akként módosítani, hogy a ragadós tüdőlob vagy fertőzésének gyanújában álló szarvasmarha a törvényben eddig megállapított 3 hónapi idő helyett 6 hónapon keresztül legyen hatósági felügyelet alatt elkülönítve, azaz zár alatt tartandó. Miután pedig a törvény ilyen értelmű módosítása az emiitett veszélyes állati betegség tovaterjedésének meggátolását czélzó biztosítékokat is fokozza, és igy az ország saját állategészségügyi viszonyainak szempontjából is kívánatos rendelkezést képez: nem haboztam az erre vonatkozó intézkedést a most előterjeszteti törvényjavaslat 2. §-ába fölvenni, és kérem a tőrvényhozást, hogy azt változtatás nélkül elfogadni méltóztassék, A szabad nemzetközi állatforgalom biztositása mellett azonban nem kevésbbé fontos czél az, hogy a ragadós tüdőlob-betegségtől, mely ujabban, sajnos, mind nagyobb mértékben fenyegeti állattenyésztésünket, — az országot lehelő mielébb megszabadítva lássuk; a mely czélt csak ugy lesz lehetséges elérnünk, ha egyrészt a törvény nemcsak a beteg, hanem a betegségről gyanús állatok kötelező levágatását is előírja, és ezen kivül felhatalmazza a földmiveiésügyi ministert arra, hogy a fertőzés gyanújában levő szarvasmarha levágatását is elrendelhesse ; másrészt pedig és különösen az által: ha a ragadós tüdőlob-betegségben szenvedő, és ennek folytán — a törvény 81. §-ának rendelkezéséhez képest — föltétlenül levágandó állatokért a birtokos részére kártalanítást állapítván meg, a törvényben előirt kötelezettségen felül, további ösztönzést adunk a beteg állat birtokosának arra, hogy az állatán észlelt betegségi tüneteket mindenesetre, és annyival inkább bejelentse, miután a törvény értelmében megállapítandó kártalanitásra csakis az esetben leend igénye, ha a bejelentés idejekorán való megtételét el nem mulasztotta. A kitűzött czél elérhetéséhez igényelt ezen kettős föltétel biztositása végett szükséges egyrészt kimondani a törvényben azt, hogy mihelyt valamely szarvasmarhán a ragadós tüdőlob gyanúja megállapittatott, annak levágatását a hatóság elrendelni legyen köteles; másrészt felhatalmazást kell adni a kormánynak, illetőleg az állategészségügy gondozásával megbízott földmiveiésügyi ministernek arra, hogy a fertőzés gyanújában levő szarvasmarhát bárhol levágathassa. Mindezek mellett azonban nem kevésbbé szükséges a törvénynek a kártalanításokra vonatkozó 105. és 106. § ait is akképen módositani, hogy a ragadós tűdőlob miatt kiirtott állatokért — tekintet nélkül arra, hogy az állat levágatása után betegnek vagy egészségesnek bizonyul-e — méltányos összegű kártalanítás megállapítása mondassák ki. Ezen kérdés további megvilágítása ezéljából van szerencsém e helyt még a következőket előadni: Németországban a ragadós tüdőlobban beteg, sőt ezen betegség gyanújában levő állatok leöletése kötelező; a beteg állatokért a becsérték */s részét, az egészségeseknek talált állatokért a teljes becsértéket kapja a tulajdonos kártalanítás gyanánt.
