Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.

Irományszámok - 1892-77

41.Ä LXXVII, SZÁM. A 10. §-hoz. Már az értékrendszer kérdésének általános ismertetésénél volt szerencsém jelezni, hogy az u. n. sánta valutának állandósítását a mi viszonyaink között ajánlatosnak nem tartom s az elérendő végczélt a tiszta aranyvaluta behozatalában keresem. Utaltam arra is, hogy Németország és Francziaország példája, a hol az aranyvaluta mellett tetemes mennyiségű ezüst értékpénz is forog, a nélkül, hogy ebből szemmel látható hátrányok keletkeznének,— a mi viszonyainkra nem alkalmazható. De midőn ezt az elvi álláspontot kifejezésre juttattam, egyszersmind nem zárkózhattam el a gyakorlati tekintetek elől, a melyek az ezüst értékpénz kérdésének megoldásánál figyelmet érdemelnek. Jelesül tekintetbe kellett vennem azt, hogy a monarchia mindkét államában bizonyos mérvű szükséglet ezüst értékpénz iránt tényleg fennáll, hogy továbbá elég jelentékeny, bár csak hozzávetőleg ismert készleteink vannak, a melyek monetarius czélokra fel nem használt részét csak tetemes veszteséggel tudnók értékesíteni, és hogy végül ez idő szerint nem állanak még rendelkezésűnkre azok a tapasztalatok, a melyek ennek a kérdésnek eldöntésénél okvetlenül figyelembe veendők. Ugyanazért már az emiitett helyen kifejezést adtam abbeli nézetemnek, hogy az ezüst értékpénz további megtartása, vagy meg nem tartása iránt végleg csak egy hosszabb átmeneti idő után fogunk határozhatni, a mely idő alatt tapasztalatokat fogunk szerezni arra nézve, hogy mikép fog az új értékrendszer uralma alatt az ezüst értékpénz forgalma és a szükséglet alakulni, mennyire lesz aranynyal telite.tt a forgalom, bovinen, vagy szűkiben leszünk-e az uj értékre szóló forgalmi eszközeinknek. Ez az álláspont kerül kifejezésre a jelen §. javasolt rendelkezésében. E szerint az ausztriai értékű ezüst egy forintosok továbbra is forgalomban maradnak ugyan, még pedig az értékpénz összes tulajdonságaival felruházva, a melylyel minden, még a koronaértékre szóló fizetési kötelezettségeket is teljesíteni lehet, — de az, hogy ennek a tervbe vett intézkedésnek végleges jellege nincs, szintén kifejezésre van juttatva. Az ezüst értékpénzek veretése teljesen és végleg beszüntette tik. Ez természetes következménye az uj értékrendszerre való átmenetelnek s bővebb indokolást alig igényel. A beszüntetés nem terjed ki azokra az ezüstmennyiségekre, a melyek már a kincstár birtokában vannak, vagy pénzverési czélokra már meg szereztettek. E rendelkezés felvételét pénzügyi tekintetek javasolják. Meglevő készleteink egyébkép távolról sem akkorák, hogy azok ezüst forintosokká leendő pénzitése a forgalomra hátránynyal járhatna. Különben a javasolt szövegezés szerint ezeket a .készleteket nem keli ezüst egyforintosokká kiveretni s igy semmi sem áll útjában annak, hogy azokat, szükség esetén, egyéb pénzverési czélokra is fel ne használhatnék. Az 1. és 3. §. idokolásánál mondottakból következik annak a megállapításnak helyessége, hogy az ausztriai értékű ezüst egyforintos két koronával számítandó. Ebből a megállapításból láthatni, hogy a világpiaczi paritás az ezüst egy forintosok és a koronaértékbeli aranyérmék nemes fémtartalma között, szemben a névleges értékaránynyal, akkor állana be, ha a standard uncia ezüst londoni ára 51'74975 pennyt tenne, a mi 1 ; 18*22 értékaránynak felel meg. A 11. §-hoz. Azokban az országokban, a melyeknek értékrendszere az aranyra van alapítva, az alsóbbrendű érméknek és a tulajdonképi váltópénznek fontos szerepe jut. Ezért kell az aranyérték behozatalával együtt ily értékpénzt nem képező, azt csak helyettesítő érmék vereteséről is gondoskodni.