Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.
Irományszámok - 1892-77
406 LXXVIL SZÁM. forrt pénzünk további rohamos elértéktelenedésének s ezzel mindazoknak a bajoknak, a melyek a monarchia közgazdaságát ezen az úton fenyegették, útja szegessék, a két kormány 1879-ben administrativ úton az ezüstveretéseket a magánosok számlájára beszüntette. Ennek az intézkedésnek czélja, a mint fönnebb emiitettem, az volt, megóvni közgazdaságunkat azoktól a bajoktól, a melyek pénzünk további elértéktelenedéséből támadhattak volna. A tapasztalás azt mutatta, hogy az ezüst nemzetközi árának hanyatlása belgazdaságunkra jobbára hatás nélkül maradt, s hogy pénzünk vásárlási ereje, az alapját képező ezüsttől többékevésbbé emancipálva, a nemzetközi piaczon nagyobb volt, mint a mennyi az ausztriai értékű forint ezüsttartalmának s ezüstértékének megfelelt volna. A" szabad ezüstveretések beszüntetésének azonban nem volt és nem is lehetett az a czélja, hogy valutánk nemzetközi értékét, a melylyel az a szabad ezüstveretések beszüntetésének pillanatában birt, állandósítsa, még kevésbbé lehetett czélja valutánk jellegének megváltoztatása. Ez intézkedés hatásának megítélésére legilletékesebb tényező, a nemzetközi pénzpiacz, soha egy pillanatig sem vette ezt az intézkedést olybá, mintha vele pénzünk és az arany közötti értékarány állandósittatott volna. A szabad ezüstveretések beszüntetésének időpontjában fennállott értékarány azóta folyton változott, hol magasabbra, hol alacsonyabbra téve a világpiaczon az ausztriai érték vásárlási erejét. Mielőtt fejtegetéseink során tovább haladnánk, az eddig előrebocsátottakból következőket constatálhatjuk: a) az ausztriai érték és az arany között soha semmiféle törvényes értékarány nem volt felállitva ; b) a szabad ezüstveretés beszüntetése nem foglalt magában valuta-változtatást, nem állandósította pénzünk akkori értékét és mint pusztán administrativ, tehát ugyanazon az utón bármikor megváltoztatható kormányintézkedés, nem kötötte meg a jövőt; c) az ausztriai érték törvényes alapja ma is az ezüst, a mint azt az 1857-iki patens meghonosította s a mint azt mi is törvényesítettük. Szorosan vett jogi szempontból tehát nem lennénk kötelesek a relatio megállapítását mai forintunkért többet adni, mint a mennyit a pénzfont V« része aranyban ér. Minthogy azonban az által, hogy 1879-ben a szabad ezüstveretéseket beszüntettük, ennek az intézkedésnek folyományakép pénzünknek az alapját képező ezüstnél nagyobb értéke lett és pénzünknek e nagyobb értéke alapján jogok és kötelezettségek keletkeztek: nem óhajtunk a merev jogi állásponthoz ragaszkodni, hanem ugy gazdasági politikai, mint méltányossági szempontból pénzünk vásárlási erejét tartjuk kiindulási pontul elfogadandónak. A kérdés tehát az: mennyit tesz pénzünk vásárlási ereje aranyban? Ennek megállapítására a belföldön hiába keresünk támpontot. A belföldi forgalomban az árúknak, és személyes szolgáltatásoknak közvetlenül aranyban kifejezett értéke nincsen. Valutánk nemzetközi értékének a belföldi árakra csak nagy különbözeteknél van visszahatása. A szaktanácskozmány elé terjesztett statisztikai adatokból (1. különösen a LXXIII. és LXXVI. táblázatokon) s többek által e téren folytatott tanulmányokból arra a tapasztalásra jutunk, hogy a valuta nemzetközi értékének ingadozásai csak akkor érintik a belgazdaságot, ha bizonyos, már megszokott átlagos magasságon huzamosb időn át jóval túl, vagy azon jóval alul állanak. így állván a dolog, pénzünk aranyban kifejezett vásárlási erejének megállapítása végett a támpontot külföldön kell keresnünk. Ezt a támpontot a váltóárfolyamok és a vertpénzek árfolyama szolgáltatja. Ámde mindkét tényező üzleti conjuncturák kifolyása, s azokra a legkülönbözőbb, olykor mesterséges viszonyok is folynak be. Ezért pénzünk vásárlási erejének megállapításánál egy bizonyos meghatározott nap árfolyamait alapul nem vehetjük, hanem e helyett az árfolyamok egy hosszabb időre terjedő átlagát kell keresnünk.
