Főrendiházi irományok, 1892. I. kötet • 1-91. sz.
Irományszámok - 1892-76
tXXVl. SZÁM. too À katonai szállításokra vonatkozó fenti határozatok és kedvezmények Önként érthetŐleg érvényesek a szolgálatban utazó magy. kir. honvédségre és azon csapatokra, melyek, mint a hadsereg kiegészitő részei, a népjog oltalma alatt állanak. Végül kötelesek az engedélyesek feltétlenül alkalmazkodni azon határozatokhoz, melyek a hadsereg, haditengerészet és a honvédség kiszolgált altisztjeinek alkalmazására vonatkozólag az 1868. évi XL. t.-cz. 38. §-ában és az 1873. évi II. t.-czikkben megállapitvák. 16. §. Az állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbízásából vagy az állam érdekeinek ezen engedélyokirat alapján való megóvása végett, vagy jövedéki czélokbói a vasutat használják és azt, hogy az illetékes hatóság által megbízattak, igazolják, uti málnáikkal együtt ingyen szállitandók. 17. §. Az engedélyesek a jelen engedélyokirat tárgyát képező vasúti vonalon vagy annak csak egyes részein is, a kereskedelemügyi m. kir. minister kivánatára a m. kir. postát szállítani kötelesek. A posta szállítás feltételeit az 1868. évi IV. t.-cz. 4. §-ának b) pontja értelmében a kereskedelemügyi m. kir. minister rendeleti utón fogja megállapitani. A vasút igazgatósága és alárendeltjei, vagy az utóbbiak közt váltott szolgálati levelezés a vasúti közegek által postabérmentesen szállítható. 18. §. Az engedélyezett vaspályavonal mentén, vagy az egyes állomásokban szükséges üzleti távírdák, távbeszélők, vagy villamos jelzők iránt az 1888. évi XXXI. t.-cz. és az annak alapján kibocsátott rendeletek határozmányai mérvadók, melyekhez az engedélyesek szorosan alkalmazkodni kötelesek. A távírdák, távbeszélők és villamos jelzők felállításához a kereskedelemügyi m. kir. ministertől előzetesen külön engedély eszközlendő ki, mely alkalommal a minister az épités, berendezés és üzletbentartás feltételeit rendeleti utón állapítja meg, melyekhez engedélyesek alkalmazkodni kötelesek. Engedélyesek a vasútra vonatkozó építési engedély kinyerése után a távirda, távbeszélő vagy villamos jelzők létesítésének engedélyezése iránt még oly időben kötelesek a kereskedelemügyi m. kir. ministerhez folyamodni, hogy a szóban forgó berendezések a vasat forgalomba helyezéséig elkészülhessenek, illetve használhatók legyenek. A kereskedelemügyi m. kir. minister fentartja magának azon jogot, hogy az üzleti távirda, vagy távbeszélő-vezetéket a pálya indóházain, esetleg őrházain alkalmazandó utolsó elszigetelőkig, valamint a forgatható védjelző-készüí ékekig engedélyesek költségén, a részletekre nézve az illető posta- és távirdaigazgatóság és az engedélyesek közt jegyzőkönyvileg megállapított feltételeknek megfelelően saját közegei által megépíttesse. Ez esetben, a mennyiben az üzleti távirda, vagy távbeszélő-vezetékekkel egyidejűleg állami távirda, vagy távbeszélő-vezeték nem építtetnék, engedélyesek kötelesek az oszlopok és más épitési anyagok összes árát s az összes építési költségeket, a mennyiben pedig egyidejűleg állami távirda, vagy távbeszélő-vezeték is építtetnék, az üzleti vezeték anyagainak árát és az