Főrendiházi irományok, 1887. X. kötet • 550-617. sz.

Irományszámok - 1887-580

DLXXX. SZÁM. 117 daczára is csak lassan fogunk odáig jutni, hogy első sorban az illetők gondoskodjanak magukról s ue váljanak már az első sorscsapásnál is másoknak terhére. Midőn azonban az ily értelmű kényszert az ügy érdekében indokoltnak tartom, másfelől mellőzni óhajtottam mindent, mi a további tevékenységre és fejlődésre béuitólag hathatna s az ipari vállalkozásra túlságos terheket róna. Iíazai viszonyaink mérlegelése mellett irányadók voltak előttem javaslatom megszerkesztésénél továbbá azon alapelvek, melyeket ez irányban a munkás-segélyezési ügy némely részleteinek alkalomszerű szabályozásánál a magyar törvényhozás már is elfogadott. Ilyen a biztosítási kényszer alkalmazása, mert az ipartestületi segclypénztáraknal a többségi határozat alapján kötelezővé van téve már ez idő szerint is az ipartestületi kötelékhez tartozó többi segédekre nézye a belépés ; ilyen a munkaadók hozzájárulási kötelezettsége ; ilyen, hogy a segédmunkás béréből levont járulékot is a munkaadó köteles beszolgáltatni s az a közadók módjára szedetik be; ilyen a hatósági felügyelet és ellenőrzés stb., melyek a tisztelettel előterjesztett törvényjavaslatnak is alapelveit képezik. Szem előtt tartottam továbbá azt, hogy a betegsegélyezési ügy törvényes rendezése által a jelenlegi terheken is könnyítsék és hogy e mellett sem a munkaadó, sem a munkás ne hozassék kedvezőtlenebb helyzetbe, mint a minő viszonyok e tekintetben a birodalmi tanácsban képviselt országok- és királyságokban fennállanak, a melyekkel a vámszövetség értelmében egységes vámterületet képezünk. Kétségtelen, hogy visszahat reánk az is, hogy a betegsegélyezés ügye miként van a német birodalomban rendezve. — Mert gyártási és ipari viszonyaink már a közelségnél fogva bizonyos természetes kapcsolatban állnak ezen országok viszonyaival is. Ez a magyarázata annak, hogy mihelyt a német birodalmi törvényhozás a betegsegélyezési ügyet újabban rendezte, az osztrák törvényhozás is sietett ugyanazon alapelveket alkalmazni. — S ez a rendezés kétségkívül kihat hozzánk is, mert a munkás természetszerűleg oda megy, a hol sorsát és helyzetét jobban biztosítva látja s épen ezért elejét kell vennünk annak, hogy már gyakorlott és használható ipari munkásaink az által is csábittassanak idegen gyárakba, mert az ott fennálló törvényes intézmények alapján betegség esetére is biztosítva vannak; vagy hogy új iparágak meghonosítása érdekében jó és szakképzett külföldi munkások megszerzésében akadályt képezzen az, hogy sorsukat hazánkban nem látják annyira biztosítva, mint ott, a honnan betelepednéuek. — Ugyanezek a szempontok felmerülnek a vállalkozók-, illetve a munkaadóra való tekintettel is, nem egy ipari, illetve gyári vállalat létesítésénél akadályt képezhet az, hogy a vállalkozó a betegsegélyezési ügy törvényes rendezésének hiányában s miután a munkások a^aegélypénztárhoz való hozzájárulásra ez idő szerint nem kötelezhetők — már begyakorlott munkás-állományának megtartása érdekében kénytelen a segélyezés egész terhével számolni s azt magára vállalni, a mi kétségkívül versenyképességét is bénítja. — Mindezeknél fogva tehát, az egymásra kölcsönösen ható viszonyok természetes következése az, hogy ipari termelésünknek, illetve a munkaadónak ép ugy, mint a munkásnak, e tekintetben is ugyanazon előnyöket, a megnyugvás érzetének és a rendezés állandóságának ugyanazon mérvét kell nyújtanunk, mely a hozzánk közelebb álló államokban már törvényes intézményekkel van biztosítva s a melyeknek hatása elől el nem zárkózhatunk. így tehát iparpolitikai szempontok is támogatják törekvésemet a mellett, hogy a nemzeti munkaerő gondozása is élénk kötelezettséget ró ránk. Ezek előrebocsátása után áttérek a törvényjavaslat határozuiányainak indokolására. I. Általános határozatok. A törvényjavaslat a betegsegéíyző pénztárak czéljának általános jelzése mellett első sorban megállapítja az azokba való belépés iránti kötelezettséget (2. §.) Ehhez képest belépésre lesznek kötelezve a tágabb értelemben vett ipari foglalkozásoknál alkalmazottak, vagyis az úgynevezett iparos segédszemélyzet arra való tekintet nélkül, hogy az