Főrendiházi irományok, 1887. X. kötet • 550-617. sz.
Irományszámok - 1887-580
112 DLXXX. SZÁM. A betegsegélyezés legfeljebb 20 hétre terjed, a táppénz pedig a napi bér 60°/°-át teszi. — A táppénz már a betegség első napjától szolgáltatható ki, a betegséget színlelők ellenében azonban a betegsegélyező pénztár törvényes oltalomban részesül. A járulékok maximuma a napi bér 3%-ában van meghatározva, ennél magasabb, de 5%-ot soha túl nem haladható járulék kiszabása bizonyos korlátoló feltételhez van kötve. A betegsegélyező pénztárak törvény által elismert nemei a következők: a) Kerületi pénztárak, melyek mindazon ugy a belépésre"*kötelezett, mint az önként belépő biztosítottakat is magukba foglalják, kik már más betegsegélyző pénztárakhoz nem csatlakoztak. A kerületi pénztárak hivatalból és a járásbíróságok székhelyén állíttatnak fel, azonban több járásbirósági kerület egy kerületi pénztár területébe is foglalható össze. A tartomány összes kerületi pénztárai pénztári szövetségbe egyesülhetnek. Még ha a pénztár tagja azon foglalkozást el is hagyja, melynek alapján belépésre kötelezve lett, tagsága mégis csak akkor szűnik meg, ha ő Ausztriát elhagyja vagy 4 héten át járulékot nem fizetett. Ha ez utóbbi esetben a fizetés keresetképtelenség okából mulasztatott. el, a tagság még hat héten át tovább tart. b) Épitési vállalatok betegsegélyező pénztáraik. c) Vállalati, illetőleg gyári betegsegélyző pénztárak. d) Ipartársulati betegsegélyző pénztárak. é) Bánya-társládák, melyek külön törvény által szabályoztatnak, és végre f) Egyesületi segélypénztárak, azaz olyanok, melyek az 1852. évi egyesületi törvény szerint alakultak és a betegsegélyezés mérvére nézve a betegsegély biztosítási törvény szabványainak megfelelnek. Az osztrák munkás-betegsegélyezési ügy jelen állapotának statistikai adatai, minthogy a törvény még csak a múlt év második felében lépett életbe, teljes mérvben még aem állnak rendelkezésre. Hazánkban, habár a munkásoknak betegség esetében való segélyezése a maga egészében törvény utján még nincs rendezne, mindazonáltal már eddigi törvényeinkben is több oly intézkedés van, melyek a betegség esetében segélyezésre szorultakról gondoskodnak s e tekintetbena magyar törvényhozás minden concret esetben a humanitás szellemének hódolt, törvénykönyvünkbe iktatott intézkedéseinél. így a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről szóló 1874. évi XVIII. t.-czikk a vaspálya üzeménél bekövetkezett testi sértés esetében a gyógyítás költségeinek megtéritésén kivül azon vagyoni hátrányok kárpótlására is kötelezi a vasuti vállalatot, melyek a sérülés következtében a sérültre, annak ideiglenes vagy állandó keresetképtelenségéből vagy keresetképtelenségének csökkenéséből hárulnak, — hacsak a vaspálya-vállalat be nem bizonyítja, hogy a sérülést vis major, vagy harmadik személynek a vaspálya-vállalat által meg nem akadályozható cselekménye, vagy a sérültnek saját hibája okozta. A nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről szóló 1875. évi III. t.-czikk elrendeli, hogy a nyilvános gyógy- és betegápolási, ugyszinte szülházi költségeket, a mennyiben azokat maguk az ápoltak vagyontalanság miatt megtéríteni nem képesek, a cselédtartó és állandó munkaadó cselédjeért, illetőleg munkásáért 30 napig, gyárak, nagyobb vállalatok tulajdonosai éa a vasutak igazgatóságai munkásaikért viselni kötelesek, fenmaradván visszkereseti joguk az illető fizetésre köteles ellen. — E szerint a gyáros vagy más iparos köteles az ápolási költségeket a kórháznak megtéríteni s a visszkereseti jog a legtöbb esetben problematicus, részint az illetők vagyontalansága, részint a behajtás nehézsége miatt. Az 1884 : XVII. t.-czikkbe iktatott ipartörvényben márkilátásba vétetett, hogy a segédek
