Főrendiházi irományok, 1887. X. kötet • 550-617. sz.

Irományszámok - 1887-580

DLXXX. SZÁM. to; mely szerint minden munkás köteles bizonyos, a törvényes szervezetnek megfelelő betegsegélyező pénztárhoz csatlakozni, melynek utján betegség által okozott keresetképtelenség esetére biztosítva le^z. A francziaországi munkás-segélyezési ügy jellemvonása, hogy a munkás betegség és időleges keresetképtelenség esetére a létező egyletek utján biztosithatja magát és családját, az aggság esetére, valamint az élet- és baleseti biztosítást pedig az állami kezelés és állami garantia alatt működő letéti pénztár (caisse des dépôts et consignations) utján eszközölheti, ugy, hogy a segélypénztár szerves összeköttetésbe léphet a letéti pénztárral, ha tagjait nemcsak betegség esetére biztosítja, hanem aggsági járadékot is kivan részükre biztosítani s e czélból a letéti pénztárnál a szokásos fizetéseket teljesíti. A franczia forradalom a czéhrendszeren és kiváltságokon alapuló ipari rendet megdöntve n, lerombolta egyszersmind az ezekkel karöltve járt segélyezési intézményeket is. E mellett azonban nem történt gondoskodás, hogy a lerombolt intézmények helyébe újak lépjenek, sőt a forradalom terrorismusa alatt kimondott egyesülési tilalom, mely szerint egyenlő foglalkozású polgárok büntetés terhe alatt egyesületet nem alkothattak, a munkás-segélyezés terén a társadalmi tevékenységet is hosszabb ideig megbénította. Ezen tilalom, melynek tulajdonképeni indoka az volt, nehogy a régi czéhek valamely módon visszaállíttassanak, oly szigorúan kezeltetett, hogy áthágása később a code pénal szabványai alapján toroltatott meg. Ily helyzetben a munkások mindinkább felismerték elhagyatottságukat, de a társadalom is mindinkább azon tudatra ébredt, hogy a régi intézmények, ha sok visszaélésekre is szolgáltattak okot, viszont sok jót is tartalmaztak a munkások érdekébeu. Az államhatalom is lassankint enyliitett az egyesülési tilalom szigorán; az egyesülések keletkezését megtűrte; sőt, a mennyiben azok kizárólag csak betegség esetére való gyámolitást tűztek ki czéljokul, azokat közhasznú egyleteknek nyilvánította. Ily egyleteknél a tagok száma korlátoltatott. Alapszabályaikat a hatóságok állapították meg. E mellett azonban lassankint s főleg a harminczas évektől kezdve, midőn az egyleti törvény már szabadabb mozgást engedett, más oly egyletek is keletkeztek, melyek működésüket nem szorították a hatóság által előirt keretbe, hanem amunkahiány és baleset következtében előálló szükség esetére is segélyezést ígértek. Az 1850. július 15-iki törvény, főleg pedig az 1852. évi márczius 26-iki rendelet bizonyos egyleteket, a mennyiben az emiitett törvény által előirt korlátokhoz alkalmazkodnak, jogosított egyleteknek nyilvánított, s azokat bizonyos előjogokban részesiteni rendeli. A megszorítás főleg arra vonatkozik, hogy tagjaikat csakis addig részesíthetik segélyezésben, mig azok befizetéseket teljesítenek; a munkahiány esetére való segélyezést azonban üzleti körükbe nem vehetik föl. Az egyletek egy harmadik osztályát a törvényhozás csak tűri ; azokat a megyei főnök engedélyezheti, azonban az engedélyt bármikor vissza is vonhatja. Ezen egyletek nem bírnak magánjogi elismert jelleggel. E szerint tehát Francziaországban háromféle segélypénztárakkal, illetve egyletekkel találkozunk, nevezetesen : 1. közhasznúaknak nyilvánított egyletekkel^(sociétés recounes comme établissements d'utilité publique) ; 2. elismett egyletekkel (sociétés approuvées) ; 3. más engedélyezett (sociétés autorisées) egyletekkel, mi mellett még természetesen vállalatoknál létesített gyári pénztárakkal is találkozunk. Az egyletek fejlődését az 1886. deczember 31-iki kimutatás következőkben tünteti elő: I. Közhasznúnak nyilvánított egylet van 9, 8610 taggal, 5,656.882 fre tőkével.