Főrendiházi irományok, 1887. IX. kötet • 520-549. sz.
Irományszámok - 1887-531
la DXXXÍ. SZÁM. nyilvántartassanak, azután együttesen hajtassanak be és ismét kétfelé számoltassanak el, mint a hogy az eddig történt. A fegyelmi költségek csekély összeggel szerepelnek a költségvetésben s elszámolásuk mégis aránytalanul sok munkát okoz. E miatt ez önálló czímet a főügyészi költségvetésben meg kívánom szüntetni s az esetleg fölmerülő költséget a némileg rokon természetű bűnügyi költségekből óhajtom fedezni. Nemcsak a kezelés lesz ez által egyszerűbb, hanem azt is elérjük, hogy ama méltányossági szempontok, melyek alább a bűntettesekre nézve érvényesülnek, a fegyelmi vétségek miatt elitéltekre is kiterjesztetnek. 2. §-hoz. E szakasz az iránt intézkedik, hogy az eljárás folyamán fölmerülő költségek pontosan följegyeztessenek és gyakorlatiasság szempontjából részletesen meghatározza, hogy mely költséget minő közeg vezessen be a költségjegyzékbe. A 3. és 4. §§>nak az a czélja, hogy az elitéltnek és övéinek létfentartása tönkre ne tétessék, és a bűnügyi költség megtérítésénél fontosabb kötelezettségeinek teljesítésében ne akadályoztassék. Magasabb állami érdekek kívánják, hogy a saját magának és családjának életfentartására legszükségesebb csekély vagyonától senki se fosztassék meg, tehát a bűnös sem ; mert a nyomor és a vele járó elkeseredés újabb bajoknak szülőanyja. A károsokra nézve pedig nem volna méltányos, hogy az állam a megtérítésben őket meggátolja. Azt a különben administrativ kérdést, vájjon képes-e az elitélt a bűnügyi költségeket jelen viszonyai között megtéríteni, legkönnyebben és a legmegnyugtatóbb módon az itélő bíróság döntheti el ; minthogy az elitéltnek életviszonyaival bűnügyi szempontból úgyis behatóan kell foglalkoznia, és az összes érdekelteknek a bűnvádi eljárás folyamán van legtöbb módjuk a kérdést tisztázni. Az eljárási költségeket azért nem lehet az Ítéletben számszerűen meghatározni, mert némely költségek (például a csendőrség költségei, orvos-szakértők díjai sst.) csak hosszabb idő múlva állapittatnak meg, és az Ítélet meghozatalának addigi elhalasztása a büntető jogszolgáltatás fontosabb czéljaival ellenkeznék. Az 5., 6., 7., 8. §§. arról gondoskodnak, hogy a fizetésképes elítéltnek összes tartozása pontosan kimulattassék. Alapelvül szolgál, hogy csak esedékessé vált költségek számíttathatnak fel, s hogy a pénzügyi közegek ugyanazon egyénekre nézve kelleténél több kimutatással ne terheltessenek. Egyúttal a létező szolgálati viszonyoknak és a munkakimélés szempontjának figyelembevételével meghatározza a közegeket. Az utasításoknak van fentartva, hogy a letartóztatottaknak más fogházba való átszállítása alkalmából kétszeres fölszámitások elő ne fordulhassanak. A behajtás a pénzügyigazgatóságok kezében összpontosul, minek oka a következő szakaszból tűnik ki. A 9. §. szerint ugyanis a bűnügyi költségtéritmények közadók módjára hajtatnak be. Eme rendelkezés képezi egyúttal a javaslat sarkpontját. Czélja kettős: először, hogy a behajtás ahhoz értő közegek által lehető munkaidő- és költségkíméléssel történjék, másodszor, hogy a kir. ügyészek, kikre más fontosabb érdekek gondozása van bízva, emez administrativ teendők terhétől megszabaduljanak. A 10. §. módot nyújt a téritményre kötelezett félnek a fölszámitásnál netalán becsúszott hiba kiigazítására. A kérdés egyszerűségénél fogva a legtöbbször elégnek fog mutatkozni, ha a felszólamlás következtében a tartozási kimutatást az azt kiállító kir. ügyész, járásbiró vagy orsz. letartóztatási intézeti igazgató a rendelkezésére álló adatok alapján maga helyesbiti, de fordulhatnak elő esetek, a mikor a kimutatás kiállítója erre nem fogja magát indíttatva érezni. Ily esetre leg-
