Főrendiházi irományok, 1887. VIII. kötet • 436-519. sz.

Irományszámok - 1887-442

CDXLII. SZÁM. 442. szám. (LI. ÜLÉS, 652. 5) JEGYZŐKÖNYI PONT.) Jelentése a főrendi ház közgazdasági és közlekedési bizottságának „a Somogy­szobb-barcsi helyi érdekű vasvt engedélyezése tárgyában a kereskedelmi minister által tett előterjesztésre hozott képviselőházi határozatról. A kereskedelmi magyar királyi minister az 1889. évi XVIII. t.-cz. 1. §-ában foglalt felhatalmazás alapján gróf Széchényi Pál és érdektársainak a somogy-szobb-barcsi helyi érdekű gőzmozdonyú vasút kiépítésére az engedélyt kiadván, erről az ugyané t.-czikk 3. §-a alapján a törvényhozásnak jelentést tesz Minthogy a minister jelentéséből kitűnik, hogy az ezen vasút építésére kiadott enge­délyokmányba mindazok a módozatok felvétettek, a melyek az általa múlt évi augusztus hó 17-én beadott törvényjavaslat indokolásában megismertettek s a melyekre nézve a bizottság múlt évi deczember hó 11-éről kelt jelentésében pártolólag nyilatkozott: a bizottság a ministeri jelentés tudomásul vétele mellett ajánlja a vonatkozó képviselőházi határozathoz való hozzá­járulást. Kelt Budapesten, 1890. évi márczius hó 24-én. Gróf Szápáry Géza s. k., Utottsdgi elnök. Báró Fiáth Miklós s. k. f bÍBott8dg% jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents