Főrendiházi irományok, 1887. VI. kötet • 322-376. sz.

Irományszámok - 1887-333

CCCXXXIII.SZÁM. 21 delkezik, csak kölcsön utján szerezhet be, mi által e czímen évenkint legalább IV« millió forintnyi kamat terheli az államot, melynek megfelelő részét a dohányjövedéknek HorvátSzlavonországokat illető kiadásaihoz hozzá kellene adni ; hogy a termelési előlegek nem kizárólag Magyarország érdekeinek szolgálnak, mert a horvátországi dohánybeváltás nem fedezi az ottani szükségletet és igy a hiányt az anyaországi beváltásból kell fedezni; végre, és ez a legfontosabb érv, hogy az eddigi számitási mód Horvátország kivánatának teljesítése által Magyarország hátrányára fog változni, pedig csakis ezen eddigi számitási mód alapján egyezett bele Magyarország abba, hogy Horvát- Szlavonországőknak az ottani köz jövedelmekből 45°/o engedtessék át a bélszükséglet fedezésére. Ha tehát ezen számitási mód Magyarország hátrányára változást szenved, kell hogy változzék a közjövedelmek megosztására nézve megállapított százalékos arány is. Ha e fentebbi példa mellett maradva, az emiitett átfutó tételek — tegyük fel 5 millió — kihasittatnak ugy a bevételekből, mint a kiadásokból, akkor — Horvátországnak a dohányjövedékből eredő bevételét, ugy, mint fent, változatlanul 5 millióban felvéve — az arányszámítás a következő volna: 50 — 5: 20—5=5: x vagy 45: 15 = 5: x; azaz ily számitás mellett HorvátSzlavonországok a kiadásokhoz nem ugy, mint fent 2 millióval, hanem csak lV

3 millióval járulnának hozzá; a tiszta jövedelem nem 3, hanem 37s millió volna, az autonom költségekre forditható 45% pedig már nem 1,350.000 frtot, hanem 1,500.000 frtot, tehát 150.000 forinttal többet tenne. A magyar országos bizottság mindezen okokból késznek nyilatkozott ugyan a dohányjövedékből eredő jövedelem elszámolásánál a horvát-szlavón bizottság által nyilvánított kivánatot teljesíteni, de csak azon feltétel alatt, hogy akkor azon százalékos arány leszállittatik, mely szerint Horvát-Szlavonországok közjövedelmei ezen országok belszükségleteinek fedezésére fordítandók. E) Sójövedék. A fentebbiekhez némileg hasonló panaszok merültek fel Horvát-Szlavonországokban szintén évek során át azon számitási módra nézve, mely a sójövedék jövedelme körül követtetett, és mely a dohányjövedék körül közös egyetértéssel elfogadott móddal teljesen azonos. Horvát Szlavonországok részéről itt is az követeltetett, hogy a külföldi elárusitásra vonatkozó tételek a sójövedéknél is a bevételekből, illetőleg a kiadásokból kihasitandók lennének. Ezen követeléssel szemben, melynek elvi jogosultságát a magyar országos bizottság szintén elismeri, arra utaltunk, hogy az osztrák dohánykezelőség részére eszközölt dohánybeváltási üzletből Magyarországnak semmi más haszna nincs, azon egyetlen egy kedvezményt kivéve, hogy Ausztria részéről nekünk évenkint mintegy 200.000 bécsi mázsa tengeri só kiállítási áron engedtetik át, ezen só pedig majdnem kizárólag Rorvát-SzlavonországoUban fogyasztatik el; továbbá, hogy mérsékelt áron aránylag sokkal több só adatik el Horvát-Szlavonországokban, mint az anyaországban, t. i. Horvát-Szlavonországokban 33°A, Magyarországon 20%, mi által nemcsak Horvát-Szlavonországok lakói nagy előnyben részesülnek, hanem az arányszámítás is rank nézve hátrányos, mert ezen számitásnál csak a készpénz-bevétel jő tekintetbe, mely azonban az imént emiitett okból, t. i. hogy Horvát-Szlavonországokban sok mérsékelt árú só fogyasztatik, nem képviseli helyesen az ott eladott sómennyiséget; továbbá a leszámolásnál tekintetbe nem vétetik az, hogy a Horvát-Szlavonországokba szállitandó sóra aránylag több szálutási költség esik, miután a horvát-szlavonországi eladási helyek a legtávolabbra esnek a marmarosi és erdélyi sóbányáktól; végre pedig, hogy a martnarosi és erdélyi sóbányák nem képeznek közös magyar-horvát vagyont, hanem kizárólag az anyaország tulajdonához tartoznak, ép ugy, mint a horvát-szlavonországi államjavak és erdők Horvát-Szlavonországok tulaj-