Főrendiházi irományok, 1887. IV. kötet • 191-254. sz.

Irományszámok - 1887-201

46 CCI. SZÁM. Az eljárás meginditását mindenekelőtt az igény kellő időben történt bejelentésétől teszi függővé. A bejelentési kötelezettség szükséges azért, mert a jogosultak, vagy azok egy része igen gyakran ismeretlen, s ha azok egy bizonyos határidő alatt jelentkezni kötelesek nem lennének, a kártalanítási művelet megkezdhet^', helyesebben végleg befejezhető soha sem lenne. A javaslat intézkedik az iránt, hogy a bejelentésekre kellő idő legyen, s az annál elkövetett formahibákat orvosolni lehessen. Ezen Szakaszok értelmében az érdekeltek ügyöknek minden tárgyalására külön hivandók meg, biztosítva vannak arról, hogy véleményeket, bizonyítékaikat előterjeszthessék, s hogy a sérelmes határozatok ellen a megengedett esetekben és módon felebbezéssel élhessenek. Az ügyek összességének nyilvántartása és az, hogy az eljárás és határozatok egyöntetűsége biztosittassék, követeli, hogy azok mindegyike a kártalanítási összeg végmegállapitása előtt a pénzügyministerhez kerüljön. Külön kellett intézkedni az eljárásról, melyet az épületek kártalanítási összegének megállapításánál, a mennyiben ez egyezség utján a közigazgatási hatóságok előtt történik, vagy kiséreltetik meg, követni kell. Szükséges volt különösen, a mint ezt a javaslat tette, intézkedni arról, hogy a jelzálogos hitelezők szerzett jogai ily esetekben is kellőleg megóvassanak. Az esetre, ha az épületek- és beltelkekért adandó kártalanítási összeg iránt azok tulajdonosa s a kincstár között az egyezség létre nem jő, a javaslat szerint az 1881. évi XLI. t.-cz. rendelkezései szerint a kisajátítási eljárás alkalmazandó azon eltéréssel, hogy a kisajátítást a pénzügyminÍ8ter rendeli el s a kincstár a kisajátítandó ingatlant 1890. január 1-én birtokába veszi. Az első eltérés szükséges azért, mert az illetékes hatóságok közül a pénzügy minister és közegei ismerik legjobban az egyes esetekben az italmérési viszonyokat s igy csak a pénzügyminister határozhatja el, hogy mely épület nélkülözhetlen továbbra is az italmérés czéljaira, hogy a kincstárnak az ilyen, az italmérés czéljaira nélkülözhetetlen épületnek a jövedék életbeléptekor azonnal birtokába kell lépni, az a dolog természetéből folyik s a második eltérés bővebb indokolást nem igényel. Tekintettel arra, hogy az italmérés czéljaira egy községben csak egy ingatlan s az egészen ki lesz sajátítva s hogy az egyezkedés a kártalanítás iránt már a kisajátitási eljárás megindítása előtt megkísértetett, maga a kisajátitási eljárás sok intézkedésében egyszerűbb lehetne, mint a hogy azt a hivatkozott törvény elrendeli, de ez mégis módosítás nélkül javasoltatik fentartatni azért, hogy a meghonosodott gyakorlat változást ne szenvedjen. A harmadik fejezet azon módozatokról intézkedik, melyek szerint a kártalanítás eszközlendő leszeiu A 15. §. a kártalanítási tőkeösszeg miként való kifizetését tárgyalja. Már előzőleg indokoltam, hogy miért adatik a kártalanítási tőke a jog után kötvényekben. Az épületek után a kiegyenlítést, hacsak a jogositottak ellenkezőleg nem határoznak, készpénzben kell eszközölni, leginkább azért, hogy a hitelezők követelései minden fennakadás és zavar nélkül kifizethetők legyenek. A kötvények törlesztését legalább is 70 évre kellett tenni azért, hogy a törlesztési részletek az italmérési jövedék jövedelmét túlságosan ne terheljék s az italmérési illeték és adó tételeit a kincstár a javasoltnál magasabbra emelni kénytelen ne legyen. A kötvények kiszolgáltatása 1892. év végéig van kötelezővé téve. Ez nem azt jelenti, mintha a kötvények, a mennyiben ez lehetséges, előbb is ki nem szolgáltatnának, de a fenti időt e czélra mint leghosszabbat, azért kellett kitűzni, hogy egyrészt a kibocsátásra szükséges munkálatok teljesítésére szükséges idő minden körülmények közt meglegyen, másrészt a jogositottak érdekében a kibocsátásra azon időpont választathassék meg, melyben a pénzpiacz hely-