Főrendiházi irományok, 1887. IV. kötet • 191-254. sz.
Irományszámok - 1887-201
CGI. SZÁM. 39 személyes hitelén alapulna. Annak beszerzése hosszabb időre kizárna más állami pénzműveleteket s a külföldi tőkének igénybevételét mellö'zhetetlenné tenné. Végre az is figyelmet érdemel, hogy azon tetemes tőkeösszegek, a melyek a jogosultaknak — a jogosultság kérdésének teljes tisztázásáig — ki nem adhatók, hanem egyelőre birói kézbe teendők, miután a birói letéteket az állam kezeli, a függő állami adósságot óriásilag növelnék, s igen nagy kezelési nehézségeket idéznének fel. Mindezek az indokok a mellett szólnak, hogy a kielégítés állami kötvényekben történjék. Szólnak annyival is inkább, raert ha a kiegyenlítés készpénzben történnék, mellőzhetetlen lenne a megváltás feltételeit szigorúbban megállapítani, hogy az állam veszteséget ne szenvedjen. A jogosultra tehát úgyszólván közömbös, hogy kisebb tőkét kap-e készpénzben, vagy nagyobbat ugyanoly készpénz-értéket képviselő kötvényekben, mig az államra a készpénzben való kielégítés sok és nagy hátrányokat háríthatna. Feltéve azért, hogy a kötvények lehető előnyös értékesítése megfelelőleg előkészíttetik, hogy ez irányban megbízható és megfelelő pénzerőkkel megállapodás jön létre, szóval a szükséges előintézkedések megtétele mellett, melyek már is elő vannak készítve s ha a pénzpiacz mai helyzete nem változik, biztosan sikerhez vezetnek, helyesebbnek mutatkozik, a kötvényekben való kielégítésnek elsőbbséget adui, Felmerült még az az eszme is, hogy a jogositottak ne kapnák a jog tőkeértékét, hanem részükre csak az annak megfelelő jövedelem, járadék alakjában, biztosíttatnék. A járadék mellett felhozzák azt, hogy atőke törlesztése a kárpótlási alapot nem terhelné, s hogy a jogositottak- s utódaiknak egy állandó, a jog mai hozamának megfelelő jövedelem biztosíttatnék. Ez utóbbi oly fontos szempont, hogy ha a jelzett czél elérhető volna, önmagában ellensúlyozná az ellenérveket. Ez azonban nem lehetséges. Nem lehetséges ugyanis meggátolni azt, hogy magántulajdonosok ezen jövedelmet, illetőleg az ahhoz való jogot másra ne ruházzák, s a mi ezzel egyértelmű, el ne adhassák. Ha pedig ez lehetetlen, az eredmény csakis az lenne, hogy a jogosultságot potom áron fognák igen sokan elvesztegetni. így állván a dolog, a tőkeérték kiegyenlítését indokolttá teszi az is, hogy: 1. Az előre meghatározott pénzösszegben biztosított járadék az idők folyamán folytonos értékcsökkenésnek vau alávetve, a miből az ezen járadéknak megfelelő tőkék folyóvátétele és más vállalatokba való ruházása által menekülni nem lehet. 2. A legtöbb itaimérési jog tulajdonosának ha?onlithátlanul nagyobb előnyt nyújt, s a közgazdaság emelésére is előnyösebb a biztosított járadéknál az, ha az e jognak megfelelő tőkét a jogosított gazdasági üzletébe ruházhatja, a mi a járadék alakjában való kárpótlásnál mindig nehezebben és előreláthatólag csak tetemes veszteséggel történhetnék. 3. Igen sok jogosultat aránylag nagy összegre meuő kedvezőtlen feltételek mellett felvett nagy kamatú kölcsön terheli. Az ilyen kölcsöntől való szabadulás számos esetben nemcsak nagy anyagi előnynyel jár, de egyértelmű a tönkrejutástól való meneküléssel. Ez esetekre is állnak az előzőleg elmondottak s a jogosult hasonlithatlanul könnyebben segit magán, ha a kártalanítást tőkében s nem járadékban kapta. 4. Az egész megváltási, az italmérési jogok megszüntetésére irányuló művelet teljesen csak a tőkeérték kiegyenlítésével lenne befejezve, a járadéki módozat elfogadásával mindig befejezetlen maradna, folytonos külön elszámolást és kezelést, esetleg külön alap fentartását is igényelné, a mi mind, különösen hosszabb idő elteltével, kellemetlen, terhessé váló és nehezebben orvosolható visszásságokra vezethetne. Végre 5. a törlesztés alá eső kölcsönkötvényekben kiszolgáltatott kártalanítási tőke nagyobb értéket is képvisel, mintha a jogosított részére az ezen tőkének megfelelő jövedelem biztosíttatnék járadék alakjában.
