Főrendiházi irományok, 1887. IV. kötet • 191-254. sz.
Irományszámok - 1887-241
GGXLI. SZÁM. 251 engedélyokmányban megállapított egyes határozatok és a helyi érdekű vasutak forgalmi szolgálatára vonatkozó, a közmunka- és közlekedésügyi ministerium által 1883. évi augusztus 1-én kiadott szabályok alapelvei folytán változást nem szenvedtek s végre : c) minden egyéb már érvényben álló vagy később alkotandó törvényekhez, szabályokhoz, utasításokhoz és rendeletekhez. 3. §. A pálya építésére és az tízlet berendezésére nézve a közmunka- és közlekedésügyi minister által egyidejűleg kiadott és a jelen engedélyokmány kiegészitő részét képező épitési feltételek irányadók, fentartatván nevezett minister részére a jog, hogy ezen épitési feltételektől egyes kivételes esetekben eltéréseket engedélyezhessen. 4. §. Az engedélyesek kötelesek a fennálló szabályok szerint elkészített épitési terveket (hosszszelvény és helyzetrajz) a jelen engedélyokmány keltétől számítandó két hónap alatt, a többi részletterveket pedig oly időben terjeszteni fel két példányban a közmunka- és közlekedésügyi minister elé, hogy azok a kivitelre alább megállapított határidőre való tekintettel, a minister által a kellő időre megvizsgálhatók és jóváhagyhatok legyenek. A késedelem következményei egyedül az engedélyeseket terhelik. A közmunka- és közlekedésügyi minister a jelen engedélyokmányban, az ennek kiegészitő részét képező épitési feltételekben, vagy az engedélyezési tárgyalásról 1888. évi deczember hó 29-én és folytatólag 31-én felvett jegyzőkönyvben foglalt határozatokra, úgyszintén az üzlet biztonságának követelményeire való tekintettel, az előterjesztett terveket átvizsgáltatja és a mennyiben az érintett szempontokból észrevétel fel nem merülne, a terveket jóváhagyja és ha egyéb törvényes rendelkezéseknek is elég tétetett, az épitési engedélyt, harmadik személyeknek az 1881. évi XLT. törvényezikk szerinti jogaiknak érintetlenül hagyása mellett, — megadja. Az engedélyesek minden kárpótlási vagy egyéb igény kizárásával kötelesek a közmunka és közlekedésügyi minister által a pálya épitése közben vagy bármikor azután is a fentérintett tekintetekből s alapon kivánt és bár az előzetesen jóváhagyott tervektől eltérő módosításokat és kiegészítéseket is foganatosítani. Ellenben az engedélyesek az általuk a közmunka- és közlekedésügyi minister részéről már jóváhagyott terveknek bármily tekintetből kivánt megváltoztatásához a nevezett minister engedélyét mindenkor előzetesen kieszközölni tartoznak. A pálya épitését engedélyesek az engedélyokmány keltétől számított egy év alatt befejezni és a pályát a közforgalomnak átadni tartoznak. 5. §. Ezen pálya kiépítése és üzlete czéljaira az 1881. évi XLI. törvényezikk szerinti kisajátítási jog ezennel engedélyeztetik. 6. §. Más pályákkal csatlakozási szerződéseket, nemkülönben az állomások vagy egyes csatlakozó vonalrészek közös vagy együttes (péage jog) használatára vonatkozó szerződéseket engedélyesek csakis a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministertől előzetesen kieszközölt engedély alapján köthetnek, viszont azonban kötelesek az engedélyesek más pályákkal ilynemű szerződésre lépni, ha azoknak az engedélyesek vasutjához való csatlakozása, illetve a csatlakozási állomások, avagy vonalrészek közös használata akár engedélyokmányilag, akár a közmunka- és közlekedésügyi magy. kir. minister külön engedélyével biztosíttatott, illetve elrendeltetett. 32*