Főrendiházi irományok, 1887. III. kötet • 106-190. sz.

Irományszámok - 1887-106

GVL SZÁM. 19 vagy forgalmi érdekekkel nem állanak ellentétben. Eltekintve ugyanis a közalapítványi vagyontól, mely az ecsegi pusztán levő 10,000 holdat meghaladó birtoka által kiválóan van érdekelve, ezen vonal létesitése érdekében fekszik Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyéknek is, valamint Dévaványa községének, melyek épen ezért jelentékeny hozzájáru­lásokat is biztositottak. A tervezett pályán a legnagyobb megengedett emelkedés vagy esés 37 0 o* a kanya­rodásokra nézve pedig meg van állapítva, hogy azok a nyilt pályán 300 méternél kisebb félátmérővel ne birjanak. A felépítménynél 23*6 kilogramm súlyú aczélsínek alkalmazása köttetett ki s ez által ezen vonalnak forgalmi teljesitményképessége biztosíttatott. A kiindulási és végállomáson kivül legalább még két állomás létesitése van kikötve, nevezetesen Dévaványán és Ecsegen ; ezenfelül Nagyálláson egy kitérő, s később kijelölendő helyeken még két hadi kitérő létesítendő; a nyilt pályán pedig összesen 11 őrház állítandó elő. A helyi érdekű vasút üzeméhez szükséges forgalmi eszközöket az üzletkezelést átvevő magyar királyi államvasutak fogják szolgáltatni, mely szolgálmány fejében engedélyes az engedélyokmány-tervezet 7. §-a értelmében pályakilométerenkint 2,000 vagyis összesen 90,000 forintot készpénzben tartozik a nevezett vasutak rendelkezésére bocsátani. A tervezett vasút tényleges építési tőkéje, előzetes szakszerű megbirálás alapján 1.205,000 forinttal állapíttatott meg, melyből a forgalmi eszközök átengedéseért járó fen­tebb emiitett 90,000 frton kivül még 20,000 frt kihasítandó, s mint tartalék, külön kezelendő. A mi a tényleges tőkének beszerzését illeti, erre nézve az engedélyokmány-tervezet 20. §-a a szokott módon előírja, hogy annak beszerzése czéljából legalább két Ötöd (V«)rész erejéig törzsrészvények, — legfeljebb három ötöd ( 3 A) rész erejéig pedig elsőbbségi részvények bocsáthatók ki. A törzsrészvénytőkére a postaszállitás czímén kilátásba helyezett évjáradékot is tőké­sítve — az engedélyt kérő bejelentése szerint — eddigelé mintegy 375,000 frt erejéig köte­lező hozzájárulások biztosittattak; az ezen összegben fedezetet nem találó 830,000 forint 5%-kal kamatozó, 72%-os árfolyamú elsőbbségi részvények kibocsátása utján fogna fedeztetni. Ezen kibocsátási módozat mellett az egész névleges tőke 1.921,400 frtot fog kitenni; ebből — a törvényes arány helyreállítása czéljából — elsőbbségi részvényekre névértékben 1.152.800 frt, törzsrészvényekre pedig névértékben 768,600 forint állapittatik meg; e szerint tehát 393,600 forint névértékű törzsrészvény, mint a melyre ez idő szerint szükség nincs, tartalékba lesz helyezendő. Engedélyezési biztosítékul az engedély okmány- tervezet .10. §-a értelmében 60,000 frtnyi készpénznek letétele köttetett ki, mely kikötésnek az engedélyt kérő már meg is felelt az által, hogy összesen hetvenháromezer forint névértékű 5°/o-os magyar papirjáradékot a m. kir. központi állampénztárnál letétbe helyezett. A hazai ipar és termelés, valamint a m. kir. államvasutak és a fiumei kikötő forgalmi érdekeinek megóvása szempontjából szükséges díjszabási határozmányok az engedélyokmány­tervezet 12. §-ában szokott módon kiköttettek. A helyi érdekű vasutat a m. kir. államvasutak fognák üzletbe venni a fennálló szab­vány-szerződés szerint, a mi ugy a helyi, mint a forgalmi érdekek szempontjából kétségkívül a leghelyesebb megoldás. Ezek után, s annak megemlitése mellett, hogy az engedélyokmány-tervezet egyéb hatá­3»

Next

/
Thumbnails
Contents