Főrendiházi irományok, 1887. II. kötet • 90-105. sz.

Irományszámok - 1887-105

382 CV. SZÁM. E czélból a budapesti Ítélőtáblának több birája küldetett ki az e. f. biróságokhoz, a kiknek útiköltségei jelentékeny összeget tettek ki. Ehhez hozzájárult még az, hogy a boldogult igazságügyi minister intézkedése folytán az igazságügyi ministerium László Zsigmond ministeri tanácsos személyében külön képviselőt küldött ki az 1885. évi november havában Rómában tartott nemzetközi börtönügyi congres­susra, nemcsak a hazai börtönügy fejlődésére való tekintettel, de azért is, hogy a magyar állam közjogi külön önállósága ez alkalommal is kifejezést nyerjen. Az eme kiküldetés folytán felmerült útiköltségek csak az év végével állapittatván meg, azok utalványozása 1886. január havában és igy akkor eszközöltetett, midőn az 1885. évi java­dalmazásnak e rovatra eső része már teljesen kimerült; miért is a nevezett kiküldött részére mintegy 700 frtban megállapított útiköltségek és napidíjak fedezésére az 1886. évi javadal­mazás vétetett igénybe. Ezeken kivül még avegyészeti kiadások alrovatán mutatkozik 212 frt 03 kr. túlkiadás, mely az országos vegyészeti intézetnél előre nem látott és szükségessé vált helyreállítási munkálatok folytán merült fel. Ez összesen 4,656 frt 01 krt tevő tülkiadással szemben áll a többi rovatokon elért 156 frt 73 krnyi megtakarítás. 2. ceím. Királyi Curia. 1. rovat. Személyi járandóságok: megszavaztatott 441,498 frt — kr., ütalványoztatott 442,330 » 69 > túlkiadás 832 frt 69 kr. E túlkiadás egyedüli oka az, hogy a várható eredménynél nagyobb Összeggel, jelesen 2 százalékkal előirányzott intercalare nem volt elérhető, minthogy az üresedésbe jött birói állásokat az ügyforgalom folytonos emelkedése mellett csak a jogszolgáltatás és jogkereső felek kiszámithatlan" károsodásával lehetett volna betöltetlenül hagyni. Ez okból az idei költségvetés tárgyalásakor a minister ur az inter calarét 1%-ra mérsékelni kérte, a mi a tör­vényhozás helyeslésével találkozott. 2. rovat. Dologi kiadások: megszavaztatott 16,900 frt — kr., ütalványoztatott 16,915 > — > túlkiadás 15 frt — kr. Mely csekély túlkiadás az ezen rovat alatt megszavazott és előzetesen teljes bizton­sággal meg nem állapitható költségek természetében találja indokát. 3. czím. Királyi tábla Budapesten. 1. rovat. Személyi járandóságok: megszavaztatott . . . . . . 582,766 frt — kr., ütalványoztatott 582,858 > 70 > túlkiadás 92 frt 70 kr. E túlkiadás szintén onnan ered, hogy a 2% intercalare megtakarítható nem volt, miért is az intercalare ezen czímnél is 1%-ra mérsékeltetett az 1887-iki költségvetésben.

Next

/
Thumbnails
Contents