Főrendiházi irományok, 1887. II. kötet • 90-105. sz.
Irományszámok - 1887-105
CV. SZÁM. 359 Î3. czím. Tengeri hajózás és révügy : elöirányoztatott 195,300 frt — kr., előiratott 185,935 > 85 > kevesebb bevétel *. . . . . 9,364 frt 15 kr. Kevesebb bevétel merült föl a kikötői és hajózási illetékek rovatán. Hogy az e rovaton előirányzott 170,000 frt be nem folyt, az főkép a cholerajárványnak tulajdonitandó, mely igen káros hatást gyakorolt a hajózásra és forgalomra, a mennyiben egy részről a hajózás az európai államok nagyobb része által elrendelt vesztegintézkedések folytán nagy zaklatásoknak kitéve és szabad mozgásában akadályozva volt, másrészt pedig a kiviteli forgalom, kivált azon idő alatt, mig a cholera Fiúméban uralkodott, majdnem teljesen pangott és még később sem birta szokott élénkségét elérni, mivel a kivitel egyik főczikkét képező gabonanemüek termése kielégitő nem volt, és a kiviteli conjunkturák sem bizonyultak kedvezőknek. Mindkét indok Összehatott a hajóforgalom jelentékeny apasztására. Kisebb volt az eredmény továbbá a hajólajstromozási díjak rovatán, mely azon indokokra vezethető vissza, hogy egyrészt a magyar tengeri kereskedelmi hajók az 1879. évi XVI. törvényczikk alapján előirt új lajstromozási okmányokkal már el vannak látva, másrészt pedig arra, hogy ezen új okmányok érvénye határidőhöz kötve nincs, s igy — tekintve még a tengeri hajók állományának folytonos csökkenését — ritkábbak azon esetek, midőn új lajstromozási okmányok kiállitása fordul elő. Kisebb volt még az elevátorok jövedelme, mi annak tulajdonitandó, hogy az elevátorok a múlt évben csak igen ritkán használtattak a magán felek részéről. Az elevátorok használatáért ugyanis minden szállított tonna után megszabott díj fizetendő, mi azok igénybe, vételét csak akkor teszi előnyössé a felekre nézve, ha nagyobb mennyiségű szállítmányok juttatandók a tárak felsőbb emeleteibe. E helyiségek azonban csak akkor használtatnak árúk tárolására, ha a kiviteli forgalom igen élénk és a tárak földszinti és első emeleti helyiségeiben többé hely nincs. Miután azonban a kiviteli forgalom részint a cholerajárvány, részint pedig az aratás ki nem elégitő minősége folytán nem érhetett el oly nagy mérveket, miat az előbbi években, akikötői tárak felsőbb emeleti helyiségei csak ritkábban vétettek igénybe. 15. czím. Alapok, alapítványok és különféle bevételek: elöirányoztatott. ... . . . 13,190 "frt— kr., előiratott 6,680 » 16V a > kevesebb bevétel . . " '. ! '. '. ". '. . . 6,509 frt 837» kr. Az országos közgazdasági alap kamatjövedelme 1886. évben tényleg csak 4,161 frt 867» kr. volt, mely összeg az azt terhelő 326 frt 10 kr. pénztári és ellenőrzési járulék és 5 frt adónak, együtt 331 » 70 krnak, levonása után . . . 3,830 frt 167^ krral számoltatott el. A Gsáky Petronella-, Gaup Károly- és Schwarcz Ábrahám-féle alapítványok jövedelmének terhére a ministeri tárcza kezelésében előirányzott ösztöndíjak és segélyek nem utalványoztattak, s ez okból az alapítványok bevétele sem volt a tárcza kezelésébe befoglalható.