Főrendiházi irományok, 1884. VII. kötet • 426-479. sz.

Irományszámok - 1884-461

318 GDLXI. SZÁM. csak kölcsönös átszámításokat képeznek. Emeli a kiadást az úgynevezett kisbéri versenydíjra adott 6,000 frt, mert szükségesnek és méltányosnak látszott, hogy az árverésre került telivér­anyagért becsáron felül bejött összegnek egy része ugyanazon közönség versenylovai számára engedtessék át díjképen, a mely közönség versenyanyagát nagy részben Kisbéren szerzi be. Végül fölemlittetik, hogy elhalaszthatatianná vált a bábolnai tisztán keleti vérű ménes­nek felfrisitése, s miután sehol alkalmas mének nem találtattak, szükséges volt egyenesen Arábiába egy kisebb expeditiót küldeni, a melynek sikerült is négy kitűnő mént és öt kanczát szerezni s behozni; ennek költsége 32,742 frt 98 kr. Ugyancsak czélszerűnek látszott a fogarasi ménes részére a lipiczai ménesből véletlenül eladásra szánt kanczákból három darabot 1,500 frton megszerezni, mert évek eltelhetnek, míg a fogarasi ménesnél okvetlenül szükséges ilyen anyag ismét árúba bocsáttatik. ő. rovat. Méntelepek: megszavaztatott 1.178,616 frt — kr., utalványoztatott . ... . 1.353,489 > 16 » túlkiadás 7 174,873 frt 16 kr. Ezen túlkiadásból a személyi járandóságokra 24,929 frt 077a kr. és a dologi kiadá­sokra 149,944 frt 087* kr. esik. A túlkiadásból 131,349 frt a magánosoktól vásárolt ménekre előirányzott összegnél mutatkozó többletből áll, mert mint már az előbbi évekről szóló zárszámadásokhoz adott indokolásokban bőven kifejtetett, a tenyésztő közönség átlátva az okszerű tenyésztés kézzel­fogható anyagi előnyét, mindig több-több kérelemmel fordul a ministeriumhoz állami ménekkei leendő ellátás végett ; és bár a ménlétszám az előző években is tetemesen emeltetett, a múlt 1885. évben gyakran lehetetlen volt jogosult elégedetlenség előidézése nélkül, a tenyész­bizottmányok és törvényhatóságok kérelmeit megtagadni; ennélfogva a minister úr, hogy a sokoldalú követelés egy részének igazságos elosztás mellett megfelelhessen, a fedeztetési idény­nek majdnem közvetlen előszakában kénytelen volt nagyobbmérvű bevásárlások által a ménlétszámot szaporítani. Ugyanis, mig 1884-ben a fedeztetési idény alatt 2,170 volt a mén­létszám, az 1885-ik fedeztetési idényre 2,288 mén osztatott ki. Ezen mén-állomány szapo­rítása folytán állottak elő túlkiadások, nagyon természetesen, a többi tételeknél is: igy az utazásoknál, a legénység költségeinél, takarmánynál stb. Az epületfentartási s javítási költségeknél is túlkiadás mutatkozik, a mennyiben a székes­fehérvári és sepsi-szt.-györgyi méntelepek épületein elodázhatatlan javítási, tatarozási munká­latok fordultak elő nagyobb mérvben, mint azt a költségvetés készitése alkalmával előre látni lehetett. Végre a vegyes előre nem láthatd kiadási rovaton előállott túlkiadást illetőleg megjegyez­tetik, hogy az a nemzetközi lókiállitáson bemutatott megyei csoportos lókiállitás költségeiből eredt. Egyátalában az utazási és szállítási költségek rovatán s ezen rovaton következő kiállí­tási költségek merültek föl: a nagy-körösi méntelepnél 5,270 frt 58 kr., a székesfehérvári méntelepnél 5,122 > 907« > a sepsi-szt.-györgyi méntelepnél 4,105 > 367» > a debreczeni méntelepnél „ 4,705 » 93 » összesen .. . . 19,204 frt 78 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents