Főrendiházi irományok, 1884. V. kötet • 300-339. sz.
Irományszámok - 1884-317
370 CCClVII. SZÁM. Mindezen költségek, bár a budapesti egyetem dologi kiadásainak egyes tételeinél is meggazdálkodás mutatkozott, jelentékeny túllépést hoztak létre, mely azonban az; egyes tételeknek nagyobb Összegben való felvétele s egyéb részben már felemiitett intézkedések folytán 1885-ben remélhetőleg elkerülhető lesz. Ugyancsak a tanintézetek czímében a József-mfíegyetem dologi kiadásainál állott elo 10,858 frt 57 krnyi túlkiadás, melyet leginkább az okozott, hogy az intézet új épületeibe vonulván át, működése sokkal hathatósabban indulhatott meg s a tágas és számos helyiségek fűtési és világítási szükséglete a valóságban felülhaladta az előirányzatot ; egyébiránt itt is a személyi kiadásoknál viszont 2,322 frt 85 krnyi megtakarítás éretett el. Egy másik jelentékenyebb hiteltúllépés a műemlékek országos bizottságánál mutatkozik, hol 30,721 frt és 72 krnyi túlkiadás állott elő. Ezen túllépés indokolására első sorban is a következőket szükséges felemlíteni : a műemlékek javadalma csakis 15,000 frtot tesz. Ezen összegből a műemléki bizottság előadójának, titkárának, szolgájának illetményei, a bizottság hivatalos helyiségeinek házbére, fűtés s egyéb dologi kiadások majd 5,000 frtot vesznek igénybe, mig a m. tud akadémiának régészeti kiadványokra 5,000 frt utaltatik ki. Az ország műemlékeinek felkutatására, felvételére, rajzolására, továbbá kiküldetésekre, ásatásokra, végre a műemlékek tényleges restauratiójára tehát 5,000 frt marad. Hogy ezen összeg a teendők mérvével és sokaságával még csak a legtávolabbról sincs arányban, ennek feltüntetésére elégséges egyszerűen azon körülményre hivatkozni, hogy a hazai műemlékek száma százakra és százakra megy. Ily csekély javadalom csakis arra elegendő, hogy az ország műemlékei fokozatosan felvétessenek s a felvétel alapján a restaurálás munkálatai előkészíttessenek vagy legfeljebb azon műemlékek helyreállítására, melyek restauratiója a községek s városok mint kegyurak által indíttatott meg, helylyel-közzel buzditásul némi csekély segély adassék. Azon tényt, hogy ha az ország műemlékeinek felkutatására, felvételére és tényleges restauratiójára csak 5,000 frt áll rendelkezésre, ily csekély javadalom mellett egyetlen egy nagyobb műemlék helyreállitását sem lehet megindítani, mi sem bizonyítja sajnosabban, mint a visegrádi Salamon-torony, melynek restaurálására eleinte külön javadalom szavaztatott meg, de ennek megszüntetése óta, most már több mint egy évtizeden keresztül a helyreállítás műve teljesen megakad. És ha ily elenyészőleg csekély javadalom mellett is oly nagy műemlékeknek, mint a budavári koronázási templomnak, a kassai székesegyháznak, a bártfai templomnak, továbbá a lébenyi, a Jánosi templomoknak restauratiója megindittatott és sikerrel folytattatik, a két utolsóé pedig be is fejeztetett, ezen kedvező jelenség magyarázata azon körülményben keresendő, hogy az ország ezen legnevezetesebb műemlékei egyszersmind a kath. isteni tiszteletre szánt templomok is lévén, azok restauratiója teljesen vagy részben a kath. vallásalap költségén, illetőleg annak segélyével történik. A vallás-alap azonban nem a műemlékeknek restaurálására, hanem arra van rendelve, hogy a. plébániák alapítására és fentartására, lelkészek ellátására, papnöveldék javadalmazására és egyéb határozottan kijelölt czélokra szolgáljon. Hogy a kegyeletes művek teljes elakadása meggátoltassék, a vallás-alapot kellett ideiglenesen igénybe venni, de a vallás-alap jövedelmei saját közvetlen rendeltetéséből folyó czéljaira szükséges kiadásokra sem elégségesek, miként lehetne tehát azokat a műemlékek helyreállítására, mint a budavári, a kassai, a bártfai templomok — melyek különben is a főváros, illetőleg város kegyurasága alá tartoznak—jövőre is igénybe venni? Ez nemcsak a méltányossággal, hanem az igazsággal is ellenkező lenne.
