Főrendiházi irományok, 1884. V. kötet • 300-339. sz.
Irományszámok - 1884-317
340 CCCXVU. SZÁM. alapján felvett Tisza- és szegedi kölcsön pénzeiből adott állami kölcsön gyanánt bocsáttatott a közmunka- és közlekedésügyi minister rendelkezésére s ennek folytán, mint az emiitett Tisza- és szegedi kölcsönalapból fedezendő és a társulat részére felveendő kölcsönből megtérítendő előleg szintén az átfutó kezelésbe való. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárcza zárszámadásánál az állami számvevőszék a költségvetést annyiban módositotta, hogy az előirányzott bevételeket az 1883. évi XII. törvényczikk értelmében az 1885. évi budapesti országos kiállítás költségeinek fedezésére előlegképen kifizetett s az átmeneti kezelésnél bevételre előirt 308,431 forintnyi összeggel felemelte, noha ezen előlegek az idézett törvényczikk 4. §-a értelmében csak az 1885. év végéig fizetendők vissza, miért is a vonatkozó bevétel ezen törvényes intézkedésnek megfelelően az 1885. évi költségvetésben lett 400,000 forinttal előirányozva. A magyar királyi minister tanács nézete szerint tehát a zárszámadás az emiitett három irányban helyesbítendő lenne s ha ennek folytári az előbb tárgyalt két kiadási tétel 1.356,732 frt 81 kr. és illetve 305,224 frt 957* krral a valódi kezelésből az átfutó kezelésbe vétetik 'át, továbbá a bevételek előirányzata 308,431 forinttal apasztatik, a pénztári eredmény összesen 1.970,388 frt 76Vs krral kedvezőbb lesz s az elől emiitett 7.642,384 forint 77 krajczárnyi hiánytöbblet 5.671.996 forint 7* krajczárra fog apadni. Megjegyzendő, hogy a valóságos pénztári hiánynak az előirányzott hiányon felül emelkedése az egyes tárczáknál felmerült túlkiadásokból származik. ; Ezen túlkiadások a bemutatott zárszámadásban ugyan már igazolva vannak, mind^ amellett a nagyobb túlkiadási tételek indokolása czéljából az érdekelt ministerek a képviselőháznak folyó évi április hó 28-án hozott határozata értelmében még külön előterjesztéseket is fognak tenni. Kelt Budapesten, 1885. évi október hó 15-én. Tisza Kálmán s. k. y nnnisterelnŐk.