Főrendiházi irományok, 1884. V. kötet • 300-339. sz.
Irományszámok - 1884-317
222 CCCXVH. SZÁM. magasabb Összegben történt felvételére, azon nézetének adott kifejezést, hogy miután a pénztári hiány-többletnek ezen összegben történt megállapítása némely tételek téves elszámolásából eredett, az a valódi tényállásnak meg nem felel, s helyesbítést igényel. A ministertanács jelzett észrevételei által a zárszámadásoknak három tétele van érintve, s azok elszámolásának mikéntjére nézve a bizottság mindkét részről előterjesztett felvilágosítások alapján, — habár teljesen méltányolta az államszámszék által, a kezelés hü nyilvántartását igazoló s a gyakorlat által is jóváhagyott elszámolási rendszernek megfelelőleg követett eljárást, — a felhozott indokoknál fogva a ministertanács óhajtásával egyezőleg az előirányzott bevételek, valamint a tényleges pénztári kiadások sommázatát a következőkben módosította ; úgymint : v 1. A ministertanács azon kívánságához képest, hogy a valódi kiadások a közmunka- és közlekedésügyi tárcza átmeneti kezelésének részi, zárszámadásában a 2. tétel alatt tényleges kiadásként felvett azon 1.356,732 frt 81 krral, — melyet az államkincstár az 1881: LII. törvényczikk értelmében a Tiszánál és Kőrösnél végrehajtandó vízszabályozási munkálatokra utalványozott, s mely addig is, míg az 1884. évi XXIIL törvényczikk alapján fölveendett tiz millió forintos kölcsönből tényleg visszatéríttethetett, csupán előlegül volt tekintendő — akasztassanak, a bizottság abban állapodott meg: hogy miután a jelzett kölcsönből a kérdéses előlegnek is fedezésére az 1884.:év átfutó kezelésében bevételként ki is mutatott 2.932,197 frt 72 kr. (s nem 2.939,856 frt 85 krbóí, mint azt a ministertanács fölvette, mert abból 7,659 frt 13 kr. másnemű téritményeket képez), a közmunka- és közlekedési minister úrnak tényleg rendelkezésére bocsáttatott s abból ezen előlegképen utalványozott 1.356,732 frt 81 kr. az államkincstárnak az 1884. év folyamán meg is téríttetett, a pénztári kiadások végösszege, az előleget képezett Összeg levonásával apasztandó. 2. A mennyiben továbbá a ministertanács a valódi kiadásokat — hason indokokból az emiitett tárcza átmeneti kezelésének 3. tétele a), 6) és c) pontjai alatt elszámolt s az 1882: XXVL törvényczikk 3. §-a értelmében a tisza-szegedi kölcsön pénzeiből a temes-bégavölgyi társulatnak, az ez utóbbi által felvenni szándékolt kölcsönből megtérítendő előlegül utalványozott 305,224 frt 95Vs krt is apasztani kívánta : a bizottság, tekintettel arra, hogy miután ezen összeg az előbb emiitettei azonos természetű előleget képez, s igy azzal elszámolás tekintetében is azonos elbírálás alá tartozik, szintén hozzájárult a ministertanács kívánságához, azzal a megjegyzéssel azonban, hogy a mennyiben ezen előlegből 220,163 frt 497* kr. a pénzügyi tárcza átmeneti bevételei 5. czíme alatt már különben is számba véve lelt y a pénztári kiadások összege e czímen csak 85,061 frt 46 krral apasztandó. 3. A ministertanács nézetével megegyezőleg határozott a bizottság áz általa tett észrevételek utolsó tárgyát képező azon előleget illetőleg is, mely az 1885. évi budapesti országos általános kiállítás költségeinek fedezésére az 1883. évi XII. törvényczikk értelmében fizettetett ki s mely a földmivelés-, ipar-és kereskedelmi ministerium által ezen tárcza átmeneti kezelésénél 308,431 frttal bevételre előiraíván, az állami számvevőszék által az 1882. évi 1385. számú országgyűlési határozat alapján hasonösszegű bevételi előirányzattal láttatott el, azon hitben, hogy a mennyiben az idézett törvény értelmében a jelzett előleg legkésőbb az 1885. óv végéig volt visszafizetendő, az annak kiegyenlitésére szolgáló téritmények már 1884-ben is teljesithetők lettek volna. Tekintettel ugyanis arra, hogy a kérdéses előleg csakis az országos kiállítás befejeztével a kiállítás pénzügyeinek teljesen és együttesen kívánatosnak látszott leszámolása után az 1885. év végén volt természetszerűen megtéríthető, mely körülményre tekintettel lett épen az idézett törvény 4. §-ában foglalt intézkedésnek is megfelelően e czímen az 1885-iki költségvetésben