Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.
Irományszámok - 1884-123
66 GXXIIL SZÁM. Melléklet a 123. szánttá irományhoz. Indokolás „az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdíjazásáról" szőlő törvényjavaslata oz. A jelenleg érvényben levő nyugdíjszabályoknak törvényesítése, valamint kedvezőbb irányban való megváltoztatása az állam szolgálatában alkalmazottaknak már évek óta élénk vágyódását képezi, sót közszolgálati szempontból is szükségesnek bizonyult, a sokban eltérően alkalmazott nyugdíjszabályokat egyöntetüebbekké tenni, egyes határozmányaikat méltányosabbakkal pótolni s ez által az állami alkalmazottakat is megnyugtatni. A nyugdíj szabályozási kérdésnek szükségessége már a képviselőház tanácskozmányainak folyamán is többszörösen el lett ismerve s még az 1869. évi költségvetés tárgyalása alkalmával azon felhivás lett a kormányhoz intézve, hogy az állami tisztviselők nyugdíjaztatásának szabályozására nézve törvényjavaslatot készitsen és azt az 1870-ki költségvetéssel egyidejűleg terjes z s ze a ház elé. Az akkori kormány meg is felelt ezen felhívásnak sa képviselőháznak 1870. évi február hó 7-én tartott 114. ülésében előterjesztette az állami tisztviselők nyugdíjáról s özvegyeik és árváik ellátási igényéről szóló törvényjavaslatot, mely ugyan a pénzügyi bizottsághoz utasíttatott, de tárgyalás alá ez ideig sem vétetett. Az akkor előterjesztett törvényjavaslat czélja csakfaz volt, hogy a fennálló nyugdíjszabályok törvényesittessenek, ezek határozmányain túlmenő kedvezmények abban nem foglaltattak Az időközben szerzett tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy a majdnem kivétel nélkül más viszonyok közt és régibb időben keletkezett s részben még a múlt századbeli intézményekben gyökerező nyugdíjszabályok nem tarthatók fel változattanul, hanem hogy ugy az alkalmazottaknak, mint özvegyeik és árváiknak, ellátásAt is kedvezőbb módon kell biztosítanunk, hacsak némileg meg kívánunk is felelni a mai viszonyok közt támasztható méltányos igényeknek. Lehetetlen elzárkózni azon a mindennapi tapasztalás által megérlelt tudat elől, hogy az állami alkalmazottak özvegyeinek és árváinak ellátása megközelítőleg sem olyan, mely a megélhetés feltételeit biztosítaná; lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hogy ezek ma sokkai mostohább ellátásban részesülnek, mint a hasonló minőségben és viszonyok közt alkalmazott vasúti vagy magánintézeteknél alkalmazottak, mint más államoknak alkalmazottjai, sőt mostohább elbánásban mint a közös kormánynak közegei. Humanitása indokok szólanak azért a mellett, hogy legalább a mindennapi élet elsőrendű szükségleteinek fedezhetését biztosítsuk az állami alkalmazottak nyugdíjazásának s Özvegyeik és árváik ellátásának szabályozásánál, s másrészt közszolgálati érdekek követelik, hogy megóvassék az állami alkalmazottak körében az a megnyugtató tudat, hogy saját és családjuknak ellátása az állami szolgálat kötelékében biztosítottnak tekinthető.
