Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.
Irományszámok - 1884-151
348 CLL SZÁM. Melléklet a 151, számú irományhoz. Indokolás, „a Ludovika-Akadémia épületének kiépítésére megkívántató költségek fedezéséről' 1 szőlő törvényjavaslathoz* A Ludovika-Akadémia állapotáról szóló legutóbbi 1884. év november 27-én előterjesztett jelentésemben, hivatkozva elődömnek 1883. évi jelentésére is, volt szerencsém a tisztelt képviselőház előtt jelezni azt: >hogy az 1883: XXXIV. törvényczikk szerint létesitendő tanfolyamok, az épületben, az eddigi férőhelyek mellett nem lesznek elhelyezhetők, s a Ludovika-Akadémia épületnek tetemes bővítése, már az 1885. évben elkerülhetlen szükséget képezend<. Eme már előre látott szükség, természetes folyománya az imént idézett törvényczikk rendelkezésének ; a mely rendelkezés a honvédség legvitálisabb érdekét karolá fel ; mert megadá a módot, hogy e nemzeti intézményünk, önmaga kebelében oly tiszti sarjat nevelhessen, mely a kor igényelte szellemi képesség színvonalán állva, ne csak a feltételezett személyi bátorság erejével, hanem a tudomány emennél még hatásosabb fegyverével szolgálva, hivatásának eleget tenni képesítve legyen. A Ludovika-Akadémia első berendezése, illetve szervezete szerinti rendeltetése nem volt egyéb, mint a már teljeskorú honvédségi egyéneknek, a szolgálat legszükségesebb követelményeihez mért kimíívelése : s igy inkább képző-intézet vala ; míg az új szervezet értelmében az nevelő intézetté is vált. Az intézet újjászervezésének első évében nem volt lehetséges azonnal gondoskodni azon igényekről, a melyeket az újabb szervezés von maga után; de mivel e szervezeti intézkedések keresztülvitele 4 év folyama alatt volt foganatositandó, az első szükségletek kielégítése, időleges rendkiviüi gondoskodás által véletett eléretni. Az első s alapszükséglet az intézeti czélohra szolgáló férőhely eh feUU gondoskodás. A Ludovika-Akadémia épülete eddigelé is az abban szervezett régibb rendszerű tanfolyamokhoz szükséges tan-, háló- és éttermek, a szolgálattevő legénység elhelyezésére szolgáló férőhelyek, az igazgatási és gazdászati hivatalhelyiségek, valamint az intézetben a szolgálati érdekeknél fogva lakással ellátandó tisztek és tanárok elhelyezése által egészen el volt foglalva. Tekintve azonban, hogy a régi tanrendszer szerint fennállott »tisztképző tanfolyam« az új szervezés folytán felhagyatott — ez által, valamint a tantermeknek kétfelé osztása által kisértetett meg az első ebbeli szükségletnek elég tétetni. Azonban e törekvés csak részben s ez is — kényszerűség mellett — nem alkalmas módon volt elérhető ; mert mig egyfelől a régi tanrendszer szerint fennállott tisztképző tanfolyam felhagyott helyiségeit az 1882-ik évi XXXIX-ik törvényczikk értelmében, a honvédséghez jutó, egy évi Önkéntesek részére nyitandó tanfolyam foglalá el, másfelől a tantermeknek megkisérlett kétfelé osztása egyáltalában nem felelt meg; sőt a tan-