Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.

Irományszámok - 1884-150

CL. SZÁM. 335 Ismételve kiemelem, hogy épen nem látnám indokoltnak, ha az eljárás, a melyet a köz­igazgatási hatóságok eddig a felmerült esetekben megelégedésre vezettek, azoknak hatósági köréből elvonatnék. A 6, §-ban azon átalános intézkedések vannak meghatározva, a melyeket a szolgabírónak minden, a jelen javaslat által hatósági körébe utalt ügyben— tekintettel az 1877: XX. t.-cz. intézkedéseire is — követni kell A 7. §-ban a felebbviteli rendszertan megállapítva. Ez az eddigitől — mint már a fennebb Írtakból is lát­ható— eltér annyiban, hogy II. fokú hatóságnak a közigazgatási bizottságot jelöli meg, III. fokúnak pedig a belügyministert. Az alispánt — az eddigi Ií. fokú hatóságot — mellőzendőnek vélem, részint azért, mert mint a törvényhatóság első tisztviselője, igen el van foglalva, és igy esetleg az ügy késedelmet szenvedhetne, részint pedig azért, mert az ügy fontosságánál fogva szükségesnek tartom, hogy a kérdés végeldöntésében — a rendkívüli felülvizsgálat esetén kívül is — a kir. belügyminister elé terjesztessék. E szerint vagy négy hatóságot kellett volna az eljárásra felállítani, a mi az eljárást ne­hézkessé tette volna, vagy a jelenleg rendszerint eljáró hatóságok közül kellett egyet mellőzni. Én az utóbbit választottam. A közigazgatási bizottságot nem vélem mellőzhetőnek, és igy a mellőzés tekintetében vá­lasztásom az alispánra esett, a mely, mint emlitém, annak elfoglaltsági köre által is indo­kolva van. A barátságos egyezség megerősítésére nézve hozott határozat ellen a felfolyamodás igénybevételét azért kellett a felekkel szemben a kihirdetés idejére korlátozni, nehogy esetleg az árvaszék oly egyezséget hagyjon helyben, a mely ellen a többi érdekelt még felfolyamodás­sal élhet. És ezen intézkedés által az érdekeltekre hátrány nem háramolhat; mert a barátságos egyezség ugy is közmegegyezés eredménye, olyan érdekelt pedig, a ki a kitűzött tárgyaláson meg nem jelenik, a netaláni hátrányokat csakis közönyének róhatja fel. Egyéb határozatok ellen a felfolyamodásra 15 napi határidőt elégségesnek tartok; mert, azon idő alatt mindenik érdekelt kellő tájékozást szerezhet. Az osztálylevél ellen, ha az az egyezségtől, vagy határozattól eltérő intézkedést tartalmaz, a felfolyamodás igénybevételét szintén megengedni javaslom, hogy a netaláni sérelmek gyorsan orvosoltathassanak, és a sértett ne legyen kénytelen a czélból a törvény rendes útját igénybe venni. Egyes, a volt házközösségi tagokat érdeklő cselekmények megítélésénél mulhatlanul szükséges lesz tudni, hogy azok a házközösségi viszony fennállása alatt, vagy a kapocs felbon­tása után tétettek-e? Ez okból azon nap, a melyen a közösségi kötelék felbontatik, minden kétséget kizárólag megjelölendő. Ezen időpontul — a javaslat szellemét tekintve — csak azon nap vehető, a melyen a ház­közösségi vagyon felosztására nézve létrejött egyezség megerősítésére, vagy a hivatalos beavatkozás mellett tett osztályra, illetve a tulajdonjog arányának megállapítására nézve hozott határozati jog érvényes lett. Ez irányban intézkedik : a 8. §. A 9, §-nak intézkedése a dolog természetéből folyik és azt az intézkedés teljes keresztülvitele teszi szük­ségessé.

Next

/
Thumbnails
Contents