Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.

Irományszámok - 1884-106

16 CVL SZÁM. is mindenki az átalakítás szükségét, senkit az intézmény vagy annak eddig volt tagjai irányában ellenséges indulat vagy szenvedély nem vezet, mert csak ilyen időben lehet remény leni azt, hogy az intézménynek egész alapja nem fog romba döntetni ; csak az, a mi tarthatatlan, fog mellőztetni s belé mérsékelten oly új alkatrészek fognak illesztetni, melyek folytán a felsőház a megváltozott viszonyokba, ha elméletileg nem is, de gyakorlatilag beleüljék, a nélkül, hogy elvesztené akár függetlenségi, akár magyar állami azon főjellegét, melyre oly nagy súlyt kell fektetnünk. Az általános irányt, mely ezen törvényjavaslaton átvonul, a fentebbiekben jelzett nézpontok már jórészt indokolják, de tekintettel az ezen kérdésben nagyon illetékes helyekről megindult irodalmi mozgalomra is, szükségesnek tartom, hogy némelyeket még elmondjak. Azt, ugy hiszem, nem vonja kétségbe senki, hogy nemcsak a demokráczia szempontjából, de azon szempontból is, hogy a felsőháznak kellő tekintélye legyen, nem tartható fenn az, hogy valaki mint született törvényhozó gyakoroljon jogokat az esetben is, ha se vagyont, se semmi egyebet, születésén kivül nem képvisel. De talán az se szorul magyarázatra, hogy eltekintve a születéstől, egyedül vagyoni qualifikácziót állapítani meg, mely vagy már magában, vagy akár kinevezés, akár e czélra nagyobb vagyoni czenzus mellett alakított választótestület által eszközölt választás hozzájárultával adjon jogot a felsőház tagjává lenni, nálunk kivált egészen elhibázott lépés lenne, mert egy oly felsőház létesítéséhez vezetne, mely sem a történelmi fejlemények iránt való tiszteletnek, sem a magyar állam igényeinek teljes biztossággal meg nem felelne. Az egyedül helyes módnak látszik előttem az, hogy a felsőház szervezésénél a fosúiy azon családokra fektettessék, melyek a történelem folyamán megnyerték a jogot a főrendiház alkatrészeivé lenni, melyeknek ezen jogához a nemzeti közérzüíet hozzá szokott, de a joggyakorlat szorittassék ezen családok oly tagjaira, kik ezen kivül oly vagyoni qualifikáczióval birnak, a mely egyfelől függetlenségüket vagyoni szempontból legalább — biztosítsa és másfelől őket egy erős kapocs, az anyagi érdekeltség utján a nemzet többi osztályaival érdekközösségbe vonja. Ugyanezen szempontok egyike vagy másika, vagy azok együtt indítottak arra is, hogy az ország zászlósai s más, a javaslatban felsorolt méltóságai és főhivatalnokai a felsőház hivatalbeli tagjai legyenek, hogy azok legyenek az ott felsorolt egyházi méltóságok is, kiterjesztve a vallásegyenlőség elvénél fogva a jogosultságot kellő arányban azon felekezetek főtisztviselőire is, melyek eddig jogosultsággal nem biftak. Ki kellett hagyni ezen szempontokból a világiak közül a főispánokat, az egyháziak közül pedig a czímzetes püspököket. A mai főispáni kar teljes joggal visszautasitotta és utasíthatta azon olykor felmerült vádat, mintha szavazatainál más, mint saját meggyőződése vezette volna, de bizonyos az, hogy mentől inkább tökéletesbedik közigazgatásunk, annál inkább állandó hivatalos teendők kötik le a főispánt, ugy hogy alig lehet sokáig halasztani azt, hogy a főispánság, mint valóságos kormányhivatal, annak minden kötelmeivel és igényeivel szegeztessék. Lesznek ekkor is bizonynyal főispánok, kik akár anyagi helyzetüknél, akár jellemüknél fogva meg fogják óvni tudni függetlenségüket, s lesznek olyanok, kik képesek lesznek mindkét kötelességnek, a törvényhozóinak úgy, mint a közigazgatásinak megfelelni és épen ezért nem is lenne helyes összeférhetlenséget mondani ki a főispánság és a felsőházi tagság között, nem, annyival inkább, mert az az örökösödés útján jogosult tagokat azon helyzetbe hozná, hogy vagy törvényhozói jogaikról kellene — hivataloskodásuk tartamára — lemondaniok, vagy le kellene mondaniok arról, hogy a közügyet e fontos közigazgatási minőségben szolgálhassák, mi sem a felsőháznak, sem a közigazgatásnak nem válnék előnyére, valamint nem az, mi azon intézkedésnek hasonlóan következése lenne, hogy a gyakorlati életben a közigazgatás terén jeleseknek bizonyult ily honpolgárok élethossziglan való tagokul kinevezhetők nem lennének, de az tagadhatatlan