Főrendiházi irományok, 1881. IX. kötet • 629-687. sz.

Irományszámok - 1881-651

DCLI. SZÁM. 167 g) ugyanazon fővárosi gymnasium tornatermének berendezésére és fölszerelésére az előbbi pontban emiitett indokoknál fogva utalványoztatott 417 frt 70 kr. h) a budapesti egyetem II. boncztani intézetében egy 150 hallga­tóra berendezett tanterem átalakítási költségeire utalványoztatott . . . 1,139 > 78 > Az átalakítás egészben 2,139 frt 78 krba került s ebből 1,000 frtot az e czélra 1883. évre előirányzott (és később meg is szavazott) 2,100 írtból megtérítendő előlegképen az illető vállalkozó szabályszerű kereseti kimu­tatása alapján utalványoztatott, a maradékösszeg pedig mint előirányzat­nélküli utalványozás volt számba veendő ; i) a nápolyi Stazione Zoologica-nak egy dolgozó asztalért fizetendő félévi haszonbér fejében utalványoztatott 474 > 50 > mert a kiküldött szakember a nélkül tanulmányait sikeresen nem folytat­hatta volna, s mivel a dolgozó asztal 1882. évi szeptember 1-étől (a mikor t. i. a tanulmányok az intézetben megkezdetnek) tehát oly időben lett 3 évre biztosítva, mikor az 1882. évi budget már meg volt állapitva; k) a budapesti egyetemi I. szülészeti koródánál csatornázási, leg­es vízvezetéki munkálatok költségeire utalványoztatott 3,334 » 76 > mert az intézetben a gyermekágyi láz ütött ki s az orvosi kar által igazolt egészségi s közbiztonsági hiányok rögtöni pótlása nélkül a beteg­fölvéjtelt s a tanítást meg keltett voína szüntetni. VII. Fejezet. Honvédelmi tárcza. 6. czím. Az alábbi részletezés szerint előirányzat nélkül utalványoztatott 14,443 frt 16 kr. a) a honvédorvon ismétlő tanfolyam költségeire 2,696 > — > Ezen tanfolyam szükségességét a törvényhozás is elismerte s annak költségeiről az 1883. évi költségvetésben már gondoskodott ; b) Szende Béla volt honvédelmi, minister temetése alkalmával föl­merült költségekre, tekintettel az érdemekre, melyeket az elhunyt egy évtizeden túl viselt ministeri állásában szerzett 811 > 15 > c) mozgósitott tartalékosok családjainak segélyezésére vonatkozó nyomtatványok költségeire az 1882 : XI. t.-cz. alapján 1,736 > 01 » d) a magyar állami katonai alapitványok után járó ellátási díjakra az 1882: XXV. t.-cz. alapján 9,200 > — > Túlkiadások a beruházásoknál, (Az átmeneti kiadások II. csoportjánál.) II. Fejezet. Belügyministerium. 1. czím. Az 1881 : III. t.-cz. értelmében felállitandó II. országos csendőr­parancsnokság részére : megszavaztatott . . . . . . . 69,300 frt — kr. utalványoztatott ..... . . 72,299 > 66 > ^ túlkiadás . , . . 2,999 frt 66 kr. Ezen csendőrparancsnokság első tömegbetéte, a melyre a 69,300 frtnyi hitel voltaképen előirá­nyozva volt, már az 1881 -ik évben kiegyenlítést nyert ; átvétettek azonban a honvédelmi ministeriumtól ugyanezen kerületi parancsnokság részére szinte még 1881-ben lovak és szerszámok a fönnebbi

Next

/
Thumbnails
Contents