Főrendiházi irományok, 1881. IX. kötet • 629-687. sz.

Irományszámok - 1881-651

DOLI. SZÁM. 145 am d) Érdiószegen egy nagyobb szabású borászati és kertészeti vándortanitói tanfoly rendeztetett be a költségvetés keretén kivül; e) a bal mi állami felsőbb népiskolával kapcsolatos vinczellér- és földmíves szakosztály segélyeztetett ; f) a kultúrmérnöki intézmény rohamos fejlődése nagyobb munkaerőt, több műszer és eszköz beszerzését igényelt, mint előre látható volt, és ennélfogva annak megfelelő elhelyezéséről is gondoskodni kellett; g) a leszámolás az őszi import alkalmával bevásárolt külföldi állatokra nézve nem történ­hetvén meg, azok eladási ára csak a jövő évben foly be; h) a borászatnál sem felelt meg a hitel a szükségletnek, a mennyiben a raintapincze s az azzal kapcsolatos palaczkborcsarnok forgalma mindinkább növekedvén, ez évben a különböző felszerelésekre nagyobb forgó tőke kívántatott, melynek egy része azonban később a kezelési díjakban visszatértil. Gondoskodás történt a borászati kormánybiztosság megfelelő elhelyezéséről is; i) a puszta-péklaí öntözési telepen a földbirtok nagyobbittatott s a rizstermelés 100 holdra rendeztetett be, magától érthetőleg a cselédség létszámának, az épületeknek, állatoknak, szerek­és eszközöknek szaporításával ; k) végül átalában új kendertörő gépek vásároltattak, kenderáztatók rendeztettek be, kiterjedt kísérletek tétettek a legjobb forrásból szerzett gabonafélék, takarmánynemüek, hüvelyes és gumós növények, gyümölcsfák és ftízdugványok termesztésével és a budapesti vegykisérleti állomás működési köre is jelentékenyen növekedett. 4. czím. Gazdasági tanintézetek: a miből esik megszavaztatott a rovatok közötti átruházási joggal . . . utalványoztatott .... túlkiadás keszthelyi tanintézetre . . debreczeni > . . » földmíves-iskolára kolozsmonostori tanintézetre kassai > liptó-újvári földmíves-iskolára budapesti vinczellér-képezdére érdiószegi > > ménesi » > együtt a többi intézet megtakarítását levonva marad túlkiadás mint fent . . . 266,300 frt — kr. 307,662 > 407« > 9,209 78 17,201 6,035 2,444 4,291 1,067 43 2,354 t 73 85 02 V» 19 29 29 98 15 30 kr. 42,725 frt 807« k 1,363 > 40 41,362 frt 407« kr. 41,362 frt 407« kr., Részletes indokolások: a) Keszthelyen 21 darab svájczi tenyész szarvasmarhát és 1 angol kost szereztek be, az előbbi törzsnyájat az év végéig nem adhatták el ; a juhaklok tágitása és lóistálló berendezése is szükségessé vált ; 6) Debreczenben a rendszeresített 4 Ösztöndíj helyett hét adományoztatok, és pedig két rendkívüli az előirányzat keretén kivül, és egy az ottani földmíves-iskolánál megszűnt ösztöndíj helyett ; FŐRENDI IROMÁNYOK. IX. 1881—84. 19

Next

/
Thumbnails
Contents