Főrendiházi irományok, 1881. VIII. kötet • 581-628. sz.
Irományszámok - 1881-611
244 DCXI. SZÁM. A fentebb felsorolt határozmányok és kedvezmények önként érthetőleg egyaránt érvényesek a szolgálatban utazó honvédségre, valamint azon csapatokra, melyek a hadsereg kiegészítő részét képezvén, a népjog oltalma alatt állanak. 17. §. Az állami tisztviselők,hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbizásából vagy az állam érdekeinek ezen engedélybői folyó megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják, és a hatóság megbízását igazolják, uti málnáikkal együtt ingyen szállitandók. 18. §. Oly feleken, kik a vasutat a vitel- vagy fuvarbér előleges kifizetése nélkül roszhiszeműleg használnák, vagy a szállítmány nemének, vagy súlyának helytelen bejelentésével, vagy más módon a vállalat megrövidítését czélozzák, háromszoros árszabási illetmény lesz megvehető. 19. §. Az engedélyesek jogosítva vannak ezen pályát s a jelen engedélyokmányt a budapestpécsi vasút részére alakítandó társulatra átruházni. 20. §. Az engedélyezett vasút felépítésére és megfelelő berendezésére szükséges névleges tőke 1.700,000 forintban állapittatik meg, mely összeg az engedélyesek által a budapest-pécsi vasútra nézve kiadott és az 1881 : XLVI. t.-czikkel beczikkelyezett engedélyokmányban megállapított 15.700,000 frt névleges tőkéből fogván fedeztetni, külön czímletek kibocsátásának e vasút czéljára helye nem lesz. SSi- §. A kormány az államérdekek megóvása tekintetéből jogosítva van magának ugy a pálya építése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jó karban tartása iránt minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótoltassanak. A kormánynak joga van a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kormány által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgató-választmány ülésében, valamint a közgyűlésekben, a mikor azt jónak találja, részt venni, nemkülönben törvénytelen, vagy az állam érdekeire netalán hátrányos, az engedélyokmánynyal ellenkező intézkedéseket felfüggeszteni és erről a ministeriumnak további eljárás végett jelentést tenni. Az ezen felügyeletért járó díjak fizetése alól engedélyesek az 1881 : XXXI. t.-cz. 4, §. a) alapján felmentetnek. 22. §. A jelenleg engedélyezett vaspálya részére biztosittatik : a) az épités tartamára bélyeg- és illetékmentesség, az építési, illetőleg befektetési tőkének bármi módon való beszerzése, valamint az épités és felszerelés biztosítása czéljából kötött — minden szerződés, a pálya-telekkönyvezésnél s kölcsönök be- és kitáblázásánál előforduló összes beadványok s egyéb okmányok, ugy nemkülönben a pálya czéljaira szükséges földterületek s dologi jogok átruházását, építési és felszerelési anyagok szállítását, készpénzfizetéseknek részvények átvétele mellett vagy a nélkül való teljesítését, végre a hozzájárulás bármiféle más nemét vagy módját tárgyazó okmányok részére.