Főrendiházi irományok, 1881. VIII. kötet • 581-628. sz.

Irományszámok - 1881-602

DCII. SZÁM. 135 szabadsága és a nevelés és az irodalom fejlődésének érdekében korlátozás alá esik. E szakasz megengedi : a) idézni megjelent mfí egyes helyeit vagy kisebb részeit; 6) Önálló tudományos műbe felvenni kisebb terjedelmű irói művet; c) iskolai, egyházi vagy irodalomtörténeti czélra anthologiakat és chresíomatiákat szerkeszteni ; d) nyilvános hírlapoknak oly czikkeit, melyek szépirodalmi vagy tudományos dolgozatnak nem tekinthetők, lenyomatni; e) nyilvános ügyiratok és nyilvánosan tartott egyes beszédek kinyomatását, végre /) rajzok és ábrák átvételét irói műbe a szöveg felvilágosítása végett. A mi az idézetek terjedelmét illeti, annak szorosabb meghatározása száudékosan mellőztetett, s minden előforduló kétséges esetben a biró feladata leend szükség esetében a szakértő bizottság véleményének meghallgatása után, meghatározni, hogy az idézet terjedelme és jelleme oly természetű-e, a mely a törvénynek megfelel, vagy részben már bitorlásnak tekinthető. Szorosabb meghatározás, az idézetnek quantitativ meghatározása nem vezet czélhoz s többet árthat, mint használhat. Az 1846-iki osztrák törvény például egy nyomatott ivre terjedő szöveget enged bármily műből szabadon lenyomatni, de ezen egy ivnyi idézet némely esetekben valódi sérelem lehet az eredeti mű szerzőjére, más esetekben pedig túlságosan megnehezitheti valamely tudományos kérdés kifejtését vagy bírálatát* Mert nem az átvitt sorok száma tesz valamely lenyomatot bitorlássá, hanem a lenyomatónak czélja és eljárása. A ki például egy anthologiát állit össze pusztán nyerészkedő czélból s lenyomat abban egy-egy ivet minden jelesebb költő művéből, vagy például egy szerkesztő, a ki egy költőnek minden versét egyenkint, de következetesen utánnyomatná, bár egyszerre soha többet egy ívnél, bizonyára jobban sértené az irói tulajdonjogot, mint az a tudós, á ki egy tudományos munkából elemezés, bírálat vagy tovább fejtés végett egy önálló tudományos műbe két három ivet is átvenne. A megengedett egy iv némely esetekben igen sok, más esetekben igen kevés lehet, s minden eleve megvont határvonal megkötvén a bíró kezét, ez által csak a visszaéléseknek nyújtana tért. A biró azonban minden egyes esetben biztosan fog ítélhetni, ha szem előtt tartja, hogy a törvénynek főczélja : védeni minden irói munkásságot s megtorolni annak haszonleső sértéseit. Ezen elv szerint a 11. szakasz alapján szabad tehát chrestomatiákat és anthologiakat kiadni, de csak azon feltétel alatt, ha azt egyházi, iskolai vagy irodalomtörténeti czél igazolja. Ily anthologiák, továbbá népmesék, népdalok, közmondások, régi korbeli irók műveinek gyűjteményei az utánnyomás ellen a 2. szakasz által vannak védve. A gyűjtemény annyiban lesz tulajdona a gyűjtőnek, a mennyiben saját irodalmi munkásságának nyomai akár a rendezés, akár a feldolgozás vagy egybeállítás által azon láthatók és kimutathatja, hogy valaki azt sértette meg. Egyes népdalok, közmondások nem válnak sajátjává. A népmese sem, de már annak stylje, elbeszélése igen. A mi az úgynevezett inediták kérdését illeti, a javaslat, eltekintve a 16. §-nak részben idevágó intézkedésétől, ezek védelmét mellőzi, mert igaz ugyan, hogy a ki valamely régi kéziratot, okiratot, vagy többé senki tulajdonjogába nem tartozó régi irói művet felfedez és kiad, olykor sokkal több tanulmányt és munkásságot fejt ki, mint némely áj mfí szerzője s egyes esetekben méltán megérdemelné az utánnyomás elleni védelmet, de másrészről ezen korlátozás veszélyes is lehet a tudományos irodalomra. Az első kiadás ugyanis néha igen gyarló, hiányos, vagy hibás lehet; nem volna helyes ezen első kiadás kedvéért más jobb kiadásokat megakadályozni, kivált