Főrendiházi irományok, 1881. VI. kötet • 360-404. sz.

Irományszámok - 1881-360

CCCLX. SZÁM. 9 intézetben legalább 10, a hat osztályúban legalább 7, a négy osztályában legalább 5. A. rendes tanárok száma (az igazgatón kivül) bármely középiskolában nem lehet kisebb az abban fenn­álló osztályok számánál. A vallás- és közoktatásügyi minister rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézeteknél az igazgató a teljes intézeteknél 10, a nem teljeseknél legfölebb 15, a szaktanárok 18, a rajztanár 20 óránál többre hetenként — kivéve a rövid ideig tartó helyettesítést — nem kötelezhetők. Az igazgató az emiitett 10, illetőleg 15, a szaktanárok 25, a rajztanár 28 heti tanítási óránál többre semmi esetre sem vállalkozhatnak. Ha a tanárok 18, illetőleg 20 óránál többet tanítanak, azért méltányos külön díjban részesittessenek. Az igazgatók és. tanárok vármegyei, városi, községi és egyházi képviselők-(bizottsági tagok) lehetnek, de fizetéssel járó hivatalt, vagy rendes alkalmazást el nem vállalhatnak. Hogy mennyiben vállalhatnak akár polgári jogaik gyakorlásából, akár pedig szellemi tevékenységükből eredő oly tisztséget vagy megbízást, mely őket tanári hivaiásuk betöltésében akadályozhatná, azt esetrői-esetre előzetesen a vallás- és közoktatásügyi minister, illetőleg az illető felekezeti főhatóság határozza meg. 33. §. A rendes tanárok, valamint a vallás- és közoktatásügyi minister rendelkezése alatti intézetekben az igazgatók éltök hosszáig alkalmaztatnak és ezek, valamint a helyettes tanárok s a rendkívüli tantárgyak tanítói is évi fizetést húznak. A szerzetes rendek által ellátott intézetekben a rendes tanárok és igazgatók, és a fe­lekezetek által fentartott intézetekben az igazgatók alkalmazására az eddigi gyakorlat fenmarad. Az Ő Felsége, illetőleg a vallás- és közoktatásügyi minister által kinevezett igazgatók és rendes tanárok nyugdíjra jogosított állami tisztviselőknek tekintetnek, kik nyugdíjaikat az államkincstárból vagy az illető alapból húzzák. 34. §. A helyettes tanárok és a rendkívüli tantárgyak tanitói nyugdíjra igényt nem tarthatnak, de tanári képesítő vizsgálatot tett rendes tanároknak, helyettes tanári minőségben töltött éveik nyugdíjaztatásuknál beszámíttatnak. 35. §. A nyugdíj, valamint a pótlékrendszer külön törvényben állapittatik meg. 36. §. A vallás- és közoktatásügyi minister rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló közép­iskolák igazgatói és tanárai ellen fegyelmi eljárásnak van helye: 1. ha az illető megsérti vagy hanyagul teljesiti a törvényben és szabály- vagy kormány­rendeletekben megszabott kötelességét; 2. ha botrányt okozó erkölcstelen életet él, vagy ilynemű kihágást követ el. Fegyelmi büntetések : a) rosszalás; b) pénzbüntetés; c) hivatalvesztés. A két elsővel kapcsolatosan más tanintézetbe való áthelyezés is elrendelhető. A hivatalvesztés maga után vonja a fizetésnek, nyugdíjnak és mindazon előnyöknek el­vesztését, melyeket az illető szolgálata alapján igénybe vehetett volna. Azonban a vallás- és közoktatásügyi ministernek megadatik a jog, hogy az illető családjának nyomasztó helyzetére EÓRENDl IROMÁNYOK. VI. 1881/84. 2

Next

/
Thumbnails
Contents