Főrendiházi irományok, 1881. III. kötet • 182-219. sz.
Irományszámok - 1881-191
112 CXCI. SZÁM. Ezen felemelés daczára bizton lehet várni, hogy a kávé a tervezett magasabb vámot el fogja birni, a nélkül, hogy a behozatal tetemesen csökkenne, a mint ezt a legújabb időben tett tapasztalatok is igazolják. Az 1879-ben életbe léptetett vámemelés és az 1880-ban Magyarországban életbe léptetett fogyasztási adó ugyanis, a mint a statisztikai adatok mutatják, nem gyakoroltak jelentékeny hatást a kávéfogyasztásra. Igaz ugyan, hogy 1879-ben a kávébehozatal tetemesen csökkent, de ez nem a vámemelésnek magának, hanem azon körülménynek tulajdonítandó, hogy az 1878. évi XXI. t.-cz. által már 1878-ban június hó 28-án kihirdetett vámtarifa csak 1879. január 1-én lépett életbe és igy a kereskedőknek alkalom nyilt nagyobb készleteket előre behozni és még az alacsonyabb vámtétel mellett megvámoztatni, a mint ezt az 1878. évben mutatkozó nagy behozatali többlet világosan mutatja. Már 1880-ban a behozatal megközelíti azon mennyiséget (327,880 mm.), mely mint az utolsó vámemelést megelőző három évi (1875—1877) behozatalból kiszámitott átlag rendes szükségletnek tekinthető. Az 1881. évi eredmény pedig még kedvezőbbnek Ígérkezik, miután az első három negyedévben 265,436 mm. a múlt év hasonló időszakának eredményéhez, 220,694 mm.-hoz képest tetemest emelkedést mutat, úgy hogy várható» miszerint a folyó évi behozatal, miután az első V* év eredménye egy évre 331,795 mm.-nak felel meg, az előbbeni évek átlagát meg is fogja haladni. Nyers kávé behozatott 1875. évben 316,726 mm 1876. > 326,661 > 1877. > 338,253 > 1878. > 398,768 > 1879. > 193,028 > 1880. > 315,865 > Az 1878., 1879. és 1880. évi kávébehozatalt véve alapul, a 16 frttal való vámemelésből 4.840,000 arany íorint vámjövedelmi többlet várható, melyből a magyar korona országaira eső quota aránya szerint (31*40%) 1.519,000 arany forint s illetőleg papírpénzben (17% agiot számitva) 1.777,000 frt esik. Ezen összegből leszámitandó a kávéadó megszüntetése folytán eleső és az 1882 évi költségvetésben 760,000 frttal előirányzott bevétel, marad tehát várható jövedelmi többletként 1.017,000 frt. A pörkölt kávé vámjának felemelése közgazdasági jelentőséggel nem bir, és csak azért szükséges, hogy az arány, mely eddig a nyers kávé és a pörkölt kávé vámja közt fennállt, a nyers kávé vámjának tervbe vett fölemelése következtében továbbra is ugyanaz maradjon. The a. A thea vámja 1878-ban 307* frtról 50 frtra emeltetett. Ezen emelés a fogyasztásban nemcsak csökkenést nem vont maga után, hanem az 1878. és 79-iki éveket figyelmen kivül hagyva, a behozatal növekedett. Behozatott ugyanis 1871. évben 1872. 1873. 1874. 1875. 1876. 2,260 mm, 2,455 > 3,090 > 2,957 » 3,036 > 2,953 > 1877. évben 1878. » 1879. > 1880. > 3,365 mm. 5,530 > 1,800 > 3,437 > 1881. (nov. végéig) 4,044