Főrendiházi irományok, 1881. II. kötet • 87-181. sz.
Irományszámok - 1881-107
48 cvn. SZÁM. termény-járandóságok a főkormányszék által részint mint kifogástalanok, részint mint kifogás alá vontak, részint mint igazolatlanok osztályoztattak, s A), B) és C) táblázatokba kimutattattak, — csakis az A) és B) táblázatbeliek találtattak kegyelemből méltánylaudóknak, — minek folytán a kamara 1714. november 2-án kelt rendeletében csakis az A) és B) osztálybeliek pénzértékét utalványozta, ezt is csak időlegesen a Felség tetszéséig ; — s állitá továbbá, bogy a C) alattiaknak újabb megvizsgálását további kilátásba helyezte, de utóbb is mindannyiszor elodázta, és máig is függőben tartotta. A kereset azt is állitá és hozta fel ser elemkép, hogy a kamara — habár a járandóságok értéke saját megváltási kulcsa szerint is 12,000 m. frtot képezett — 1703, s illetve 1714. években, a productionale forum osztályozása folytáé, mégis csak az A) és B) osztályzatban foglaltak értékét, 4051 m. írttal s 50 dénárral utalványozta, a mi 3376 Rftnak és 15 krnak felelt meg, de ezt is csak 1714. január 1-től kezdőleg, tehát az 1699-iki január 1-től, 1714. január l-ig közbeeső kiszolgáltatást megtagadta, — sőt később, némely róm.-kath. lelkészek javára, a kiutalt fentebbi összegből is 177 Ilftot s 55 krt levont. — Továbbá, hogy a productionale fórumnak C) osztályzatába foglaltaknak 4*00mfrtuyi s 85 denárnyi értékére nézve mostanáig sem nyert orvoslást. A kincstári jogügyi igazgatóság ezen követeléseket tisztán jogi szempontból megitélhetleneknek vélte ugyan, s e részben az elévülésre, — és többek közt arra is hivatkozott, hogy d. e. 1. Lipót császár és király hitlevelének 2-ik és 3-ik pontja alapján, ezen követelések felett az illetékessé vált egykori productionale forum határozott, és határozatában azok rendezését a Felség jogköre alá tartozónak nyilvánította, a Felség pedig 1714. évben azok felett döntött is. A kincstári jogügyi igazgatóság azonban oly közkormányzati és méltányossági okokat is emelt ki, melyek alapján a magyar kormány az ügynek méltányos alapokon leendő kiegyenlitését czélszeríínek találta. A kincstári jogügyi igazgatóság az áUala kiemelt méltányossági, és közkormányzati'okok alapján azt ajánlotta, hogy az eddigi járandóság egyezségileg azon járulékok mai hozzávetőleges piaczi vételárának legalább fele értéke erejéig, mintegy 12,000 frtra emeltessék, melyek a főkormányszék 1698—1701. évi számviteli munkálatai szerint a kamarális jószágok proventusaira nehezedőknek találtattak, s melyek megváltási értéke az akkori becsükulcs alapján 7201 mf. 25 dénárra, — a mai hozzávetőleges piaczi árak szerint pedig 28,000 frtra tehető. A kincstári jogügyi igazgatóság a javaslatba hozott egyezségi évi járadék' meghatározásánál figyelembe vette a pernek a birói felfogás horderejétől függő esélyeit is. Az egyezség, melynek megkötését egyideig az egyház képviselőinek túlságos követelései akadályozták, s a tárgyalások félbe is szakadtak, utóbb 1881-iki márczius 6-án mégis létre jött, s a per bíróságánál (a budapesti kir. törvényszéknél) jegyzőkönyvbe is foglaltatott. Ezen egyezségben foglalt kikötés szerint, az eddigi évi 3358 frt 25 krnyi járandóságnak évi 14,000 frtra leendő felemelése, és 1882. évi január 1-től kezdőleg évről-évre, s Örök időre ez összegben fizetése akkoron válik az államkincstárra nézve kötelezővé, ha a törvényhozás a felperes egyházkerület eddigi 3358 frt 25 krnyi járandóságának többletét, azaz 10,641 frt 75 krt az 1882. évi államköltségvetésben megszavazza, mi által az egyezség jóváhagyást, és az egyezségi Összeg állandósítást nyerend. Azon közérdekű és méltányossági indokokból, melyek a kormányt az egyezség megkötésére indították, a következőket vagyok bátor felemliteni. Történelmi tény, hogy Erdélynek a Felséges Habsburgház uralma alatt az anyaországhoz történt visszacsatolása idején, Erdély belélete ugy vallás, mint politikai tekintetben hosszú időig forrongásban állott, s e forrongás oly mérveket öltött, hogy lecsillapítása végett, s a béke helyreállítása érdekében a központi kormánynak nem egyszer kellett politikai utón a
