Főrendiházi irományok, 1881. I. kötet • 1-86. sz.

Irományszámok - 1881-14

M XIV. SZÁM. Kiváló súlyt fektetünk azonban arra, hogy codificationalis munkásságunk eme leginkább életbevágó feladatának megoldásánál hazai sajátos jogfejlődésünk különös figyelembe vétessék s az ekként keletkezendő törvénykönyv gyakorlati életünk valódi bajainak orvoslására szolgáljon. A közigazgatás javítása forró vágyunk tárgya ; az ország beléletének fejlődése első sorban követeli azt, s minden e czélból történendő kezdeményezés, és annak során, a hivatalnokok és tisztviselőktől megkívánandó képesítésnek kérdése, valamint a megyék háztartásának törvény által leendő szabályozása is, buzgó közreműködésünkre és figyelmünkre számithat. Sürgősnek tartjuk a közigazgatási biróságok behozatalát. Még ezen általánosb reformműnek hosszabb időt igénybe vevő keresztülvitele előtt is, az állam polgárait legérzékenyebben sújtó sérelmek orvoslása végett élénken óhajtanok a pénzügyi bíráskodásnak minél előbbi czélszerű átidomitását. Mindazon törvényes intézkedések, melyek első vonalban a földművelés emelése, az újabb időben némi fejlődésnek indult ipar gyámolitása, a kereskedelmi viszonyoknak kedvezőbbeké változtatása, úgyszintén közlekedési hálózatunk czélszerű kiegészitése s a folyók szabályo­zására vonatkoznak, s ez által ép ugy hazánk jólétének, mint adóképességének növelésére szolgálnak, legerélyesebb támogatásunkra számithatnak. Ezen intézkedések által netalán igénylendő áldozatokra nézve mi sem ismerünk egyéb határt, mint a melyet a legkegyelmesebb trónbeszéd jelzett: hogy az államháztartás rende­zésére irányult törekvések meg ne hiúsuljanak, és az ország újból megszilárdult hitele meg ne ingattassék. Felséged, legkegyelmesebb trónbeszédében, e ház újjászervezésének időszerűségét újabban hangsúlyozni méltóztatott. Felséged ezen nyilatkozata a főrendiház rég táplált és ismételve kifejezett saját élénk óhajával találkozván, Felséged hűséges főrendéi teljes készségüket jelentik ki, a nemzet történelmével egybeforrt ezen intézménynek a kormányzati rendszer változása, — a törvény­hozói működésnek folytonos fejlődése, — s növekedő jelentőségéhez alkalmazott, s a főrendi ház hagyományos nemzeti szellemének megfelelő módon való átidomitására. Élénk óhajuk az, hogy a kormány-felelősség rendszere érvényre jutásának kellő méltánylása mellett, de tartóz­kodva a történelmi jogokkal való kiméletlen szakítástól, a magyar törvényhozó testnek ezen, az alkotmány és törvény szerint egyenjogú tényezője oly állapotba helyeztessék, hogy a törvény­alkotás fontos munkájában hatályosan és folyton számbavehetőleg fejthesse ki működését. Csak a főrendi háznak az őt megillető nyomatékkal leendő közreműködése esetére lesz a törvényhozási tényezők összműködése a nemzet politikai életének hű kifejezése. Kiváló érdekkel követjük a közművelődésnek fejlődését s mindig készséggel támogatandjuk Felséged kormányának annak előmozdítására czélzó törekvéseit, azon óhajtól vezéreltetve, hogy azok mind az általános európai művelődés igényeinek, mind az ország és népünk széliemének megfeleljenek, Azon szivünk mélyéből fakadt óhajjal, hogy munkásságunk a közjó emelésére, a haza felvirágzására szolgáljon, ajánljuk fel legkészségesebb közreműködésünket mindazon feladatok megoldására, melyek Felséged atyai szándékainál és a nemzetélet szükségeinél fogva élőnkbe állanak, s ez érzelmektől áthatva, teszszük le Felséged királyi trónja előtt tántoríthatlan hűsé­günk és hódolatteljes tiszteletünk kifejezését. Kik egyébiránt cs. és apóst. kir. Felségednek kegyelmébe mélyen ajánlottak maradunk Császári és Királyi Felségednek legalázatosabb örökös Mségű szolgái, Magyarországnak és Társországainak országosan egybegyűli Főrendéi.

Next

/
Thumbnails
Contents