Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.
Irományszámok - 1878-496
CDXCVI. SZÁM. 167 általánosságban elfogadtatnék: kérjük megváltoztatását a javaslat 11. §-ának, mely szerint az ügyvédi ellenjegyzés és képviselet kötelező volta a sommás biróság illetékességi körének jelentékeny kiterjesztése daczára, általában mellőztetik. E részben ismétlések kikerülése végett — csatlakozva a budapesti társkamarának a Méltóságos Főrendekhez élőbbről benyújtott kérvényben pragmatice kifejtett álláspontjához: szabad legyen még röviden megjegyeznünk, hogy bármi czél vezette is a mélyen tisztelt képviselőházat, midőn a jogügyi bizottság tapintatos javaslata mellőzésével a fennebbi szakaszt jelen szerkezetében megalkotni iparkodott; de hogy e czél az egyedül megnyugtató salus reipublicae elvének megfelelhetne: bátrak vagyunk kétségbe vonni. Mert vájjon elérhető lesz-e a törvényjavaslat hivatkozott szakasza szerint, hogy az egyes biróságok elé utalt nagy terjü perek gyors, jó és olcsó elintézést nyerjenek? Erre bizonynyal egyetlen gyakorlati jogász sem fog igennel válaszolni. Hogyan is lehetne gyors az oly eljárás, a mely megengedi, hogy a peres felek sokszor a legcomplicáltabb jogi kérdésekben is ügyvéd közbenjötte nélkül adhatván be kereseteiket, azok — a törvény ismeretének hiánya miatt minduntalan kiegészités és pótlásra szoruljanak, avagy pervesztés és perújításra vezessenek. S hogyan lenne olcsó az oly képviselet, mely az ügyletek akadályoztatása esetén a laicus meghatalmazottakat bocsátja a biró elé? Mert csak jámbor lélek hiheti, hogy az II.y megbízottak saját ügyeik elhanyagolásával ingyen fognák (bármII.y rosszul is) gyakorolni a mások képviseletét; ha pedig díjért teszik azt, akkor ^fellépésük törvénybe ütköző. Ugy,de ismervén az életet, elmondhatjuk, hogy mig egyrészt a törvényjavaslat kérdéses dispositiója mintegy provocálná, sokszor a gyanútlanok részéről is a folytonos törvénysértést; viszont ezen törvénysértések megtorlása megkettőztetné bíróságaink jobb ügyre szentelhető munkáját s megterhelné fölös kiadásokkal a kincstárt; végeredményében pedig mégis csak a közönség fizetné meg az árát; mert permanenssé tétetnék a szakértetlen s ugy a fél, mint az állam arányában felelősségnélküli ügyködés — a zugirászat. De ezen bajokon kívül, ha sanctionáltatik a 11. §. ; azzal több rendbeli fennálló törvény — nevezetesen az 1874. évi XXXIV. törvényczikk 39. és 70. §§. 3. és 4. pontjai tétetnek II.lusoriussá. Végül meg kell jegyeznünk, hogy ha az igazságszolgáltatás oly fontos terén elfogadnák azon elvet, hogy a felek képviseletében a szakértőkre törvényes szükség nincs, csak kivételesen, akkor ezen elv további következtetéseiben túlzás nélkül oda vezetne, miszerint az állampolgárok lelki üdvének gondozása sem igényel egyházi férfiakat, az egészségügy kuruzsló sarlatánokra, a közoktatás pedig naturalista kontárokra bizható stb. s II.ykép drága egyetemeinket bátran bezárhatnók. De mert II.y insinuátiót egyetlen polgárosodott nemzet sem tűrne el szó nélkül: ugyan azért nem hisszük mi sem, hogy a törvényjavaslat általunk feltüntetett, sérelmes szerkezete meg ne változtassék. Sajnos dolog, Méltóságos Főrendek, hogy az ügyvédi kar többször hallatott hasonló felszólalásait divattá vált azzal gyanúsítani és tenni hatálytalanná, miszerint az ügyvédek Cicero pro domo sua, saját érdekükben beszélnek. De ha ezen érdek a közérdekkel megegyez: tekintve azon testületet, melyről itt szó van, úgy hisszük, az mégis csak figyelemre méltó ! Avagy nem az ügyvédi kar-e az Magyarországon, mely — jelenlegi szorongatott helyzetében is, minden nemes és hazafias ügyet első sorban pártol ? — és nem az ügyvédi kamarák voltak-e, melyek a birói függetlenség, az állampolgárok jogai és szabadságának ezen palládiuma mellett évi felterjesztéseikben egyértelmüleg küzdöttek?
