Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.

Irományszámok - 1878-495

CDXCV. SZÁM. 145 A 230. §. ezen második rendelkezésének felvétele a mai bírósági gyakorlat nyomán jár s a p. t. r. 256. §-ának második mondatának elejtését tette szükségessé, a mely szerint egyes kérdés eldöntését a végrehajtási eljárásra lehetett volna utalni. A javaslat a tekintetben nem reformál, nem mond újat, hanem a létező joggyakorlat elvét adja vissza. De legalább az elejtett szöveg helyére egy másikat tesz. A végbement javitás szembeszökőleg adva van. Nem igy járt el azonban a 256. §. tartalmával egyébként. A p. t. r* 256. §-a ugyanis azt mondja (első mondat), hogy minden ítélet akként szerkesztessék, hogy végrehatjható legyen. Ez a gyakorlatban sok bajt okozott. Az egyszerűen jogkijelentésre irányuló kereseteket sokszor meghiúsította. Azokra azonban az életben sokszor van szükség. A javaslat az idézett szöveget el is ejtette, de abban a hibában szenved, hogy a felett mélyen hallgat. Pedig hát a javaslat a p. t. r. teljes revisiéja akar lenni. És ezen hallgatás következményekkel jár. Ama törvényi kijelentés majdnem közönséges szóllásmóddá vált. Ha annak a hibás volta felismertetik, s meggyőződtek arról, hogy ép annak az ellenkezője áll, ugy ezt a codificatornak különösen akkor, midőn revidiál, ki is kell mondania. A német birodalmi törvény 231. §-a következőleg szól: »Auf Feststellung des Bestehens oder Nichtbestehens eines Rechtsverhältnisses, auf Anerkennung einer Urkunde oder auf Feststellung der Unechtheit derselben kann Klage erhoben werden, wenn der Kläger ein rechtliches Interesse daran hat, dass das Rechtsverhältniss oder die Entscheidung alsbald festgestellt werde.« II.yenféle szakasznak nem kicsinylendő haszna lenne. Nem csak tisztázná a fogalmakat, de a perrend egy más terére is kihatása volna. Gondoljunk csak a felhivási perekre. Ezeknél egy per helyett kettővel van dolgunk. Ezeket a fenti keresetek kézzelfoghatólag egy lehető minimumra fognák szorítani. A mi az ötödik czím első fejezetében foglalt azon intézkedéseket II.leti, a melyek az ügyvédi osztályra vonatkoznak : sérelmi feliratunkra hivatkozunk. Nem akarunk e helyütt új recriminatidkba bocsájtkozni. II. FEJEZET. A p. t. r. 260. §-a változatlanul vétetett át a javaslat 239. §-ába Ebben a szakaszban a magán-utoni kézbesítés is, melyet a felperes közbenjöttével a hivatalos közeg teljesit, megemlittetik. Azonban ezen a kézbesítő közegek sokszor hanyag eljárására tekintettel, fontossá válható kézbesítési mód igen szűk keretben említtetik fel, t. i. csak az idéző végzés kézbesítésénél. Ebből a gyakorlat azon következtetést vonta, hogy más esetekben, más mint az idéző végzés kézbesítésénél, a fél utjáni kézbesítésnek nincs is helye. Pedig megeshetik, hogy e per folyamán a bujkáló, háznéppel vagy ép lakással sem biró felet, a hivatalos kézbesítő fel sem is találhatja és II.yenkor a magánfél nem intézhetné törvényesen akként a kézbesítést, hogy ez az ő közbejöttével sikeresen eszközöltessék ? Oly szerkezetet kérünk tehát, mely az aggályt eloszlassa. A 248. §. az ügygondnok-rendeléssel (247. §.) kapcsolatban oly rendelkezést tartalmaz, mintha >a hon nem talált s háznéppel nem bíró alperes «-re nézve a hirdetmény általi idézésnek » mindjárt a keresetlevél elintézésekor« volna helye. FŐRENDI IROMÁNYOK IX. 1878/81. 19