Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.

Irományszámok - 1878-495

CDXCV. SZÁM. 137 Láttuk, hogy mai írásbeli eljárásunk keretén belől sikerrel érvényesül a szabad mérlegelés a köztudomás, a vélelmek, a kifogás alá esö tanúk, a szakértői vélemény, a pót, becslő és az ajánlkozott foeskü eseteiben. Ha a lefolyt tiz esztendőben e tereken a jogbiztonság megrendüléséről figyelembe jövő panasz nem hallatszott, indokoltnak tartjuk a következtetést, hogy a szabadabb mozgás azon tereken sem fog panaszra okot szolgáltatni, a melyekre behozandónak tartjuk. Panasz annál kevésbbé lesz, mert az életnek igen fontos eseteire nézve, jelesül a beismerés, okiratok és eskü dolgában tételes bizonyítási szabályokat magunk is szükségeseknek tartunk. De e mellett nézetünk szerint a szabad méltatásnak már ezúttal is nem csak lehet, de egyúttal kell is két irányban tért engedni. Elsőben is kevesbíteni kell a mai tételes formalistikus szabályok nagy számát, másrészt pedig kimondani, hogy a bíróság mindazon esetekben, a melyekben tételes szabály nincs, principialiter szabadon mérlegeli a felek előadásait és bizonyítékait. A javaslatnak bizonyítási czímét különösen ezen kettős szempontból vettük vizsgálat alá. Az >Általános határozatok« -ról szóló első fejezetben a bizonyítási kötelezettséget statuáló 135. §-nak érintetlen hagyása után, kimondandónak véljük azt a két főelvet, a mely a bizonyítási eljárást szabályozza. Azt t. i., hogy a mennyiben a perrend tételes bizonyítási szabályt ir elő. azt a biró köteles alkalmazni; minden más esetben pedig szabadon mérlegel. E czélból a 135. §. utánra javaslatba hozunk egy áj szakaszt. Elfogadásra ajánljuk a német birodalmi perrendnek 259. §-át

} a mely szerint a bíróság a perbeli tárgyalás és bizonyítás összeredménye után szabadon itéli meg, váló-e valamely tény vagy sem. Azt a tényt azonban köteles valónak venni, a mely a perrendbe fölvett tételes bizonyító szabálynál fogva teljesen be,van bizonyítva. Szabad méltatás esetében a bíróság köteles e szabad meggyőződését indokolni, A vélelmeket szabályozó 136. §. érdeméhez ezúttal észrevételünk csak az, bár alkottatnék meg mihamarább a polgári törvénykönyv. Csak annak megalkotása után lesz ennek a szakasznak concret értelme; csak akkor fogjuk tudni, melyek a mi törvényes vélelmeink. A 137. §-ban törlendőnek javasoljuk azt a rendelkezést, mely szerint a köztudomás csak az ítéletben állapitható meg. A köztudomás bizonyítás dolgában közkincs; nem késlelteti az eljárást, sőt gyorsítja, ha közbenszóló végzésben, birói eljárás közben is alkalmazást talál, A 138. §. alkalmából kijelentjük, hogy ez időszerint beérjük azon bizonyító módokkal, a melyek ezen szakaszban fel vannak sorolva. Eljárásunk írásbelisége és közvetettsége a rendes perben nem engedi meg, hogy a felek kikérdeztetését új bizonyító módként javaslatba hozzuk* Elfogadva ekként a 138. §. érdemét, csak kettőt jegyzünk meg. Elsőben külön bizonyító módképen kívánjuk felemlittetni a szakértő véleményt, melyet a javaslat ismer ugyan, de a birói szemlével azonosít. Másodsorban pedig a közvetett bizonyítás fogalmának szabadabb szövegezését kivánnók. Az esetlegességi elvet statuáló 139. §-t változatlan fentartjuk, mert a lefolyt tiz év ezen elvnek megnyugtató módon való kezelése mellett tanúskodik és mert az iráabeli per ez elv sanctiói nélkül el nem lehet. A 140. §. első alineáját változatlanul elfogadjuk, hasonlag a másodikat is. Azt hisszük azonban, hogy a második alinéa inkább az okirati fejezetbe, a 160. §. utánra való, mert a benne foglalt rendelkezés, bár a bizonyítás keretén túllép, mégis csak egy speciális bizonyító módnak, az okiratinak, egy speciális esetére vonatkozik. A beismerésre! szóló II.-ik fejezetben a bíróság előtti beismerést szabályozó 141. §-hoz principiális helyességénél fogva hozzájárulunk. A 142. §-t írásbeli eljárásunk szempontjából helyesnek tartjuk; kívánatos csak annak FŐRENDI IROMÁNYOK IX. 1878/81. 18