Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.

Irományszámok - 1878-491

CDXCT. SZÁM. 95 13. §. A fővárosi rendőrség idézésére mindenki köteles megjelenni, és a hozzá intézett kérdé­sekre — a mennyiben törvényes mentő okok fenn nem forognak — válaszolni. Az idézést a kapitányi hivatalok írásban adják ki, s abban, ha az által a kihallgatás sikere nem koczkáztatik, az idézés oka is megjelölendő. Kik az idézésnek kellő indokolás nélkül meg nem felelnek, a rendőrség szükség esetében azoknak irott határozat alapján való elövezettetését is elrendelheti. 14. §. Addig is, mig a bűnvádi eljárás törvény által szabályozva lesz, a fővárosi rendőrség bűntettek és azon vétségek eseteiben, melyeknek birói eldöntése a királyi törvényszékek hatás­köréhez tartozik : a törvényes gyakorlat ; a járásbíróságok hatáskörébe tartozó vétségek és kihágások eseteiben: az 1880: XXXVII. t. ez. alapján kiadott igazságügyministeri rende­letek; a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozó kihágások eseteiben pedig: a hasonló alapon kiadott belügyministeri rendeletek értelmében hajtja végre az előnyomozást, a tettesek vagy alaposan gyanúsítottak elfogatását, letartóztatását, elkerülhetlen szükség esetében < a házkutatást, személymegtnotozást és lefoglalást. 15. §. Mindenki köteles a hivatalos egyenruhában levő, vagy egyenruhát szolgálatban viselni nem köteles, de magát igazoló rendőrségi közegnek, a törvény nevében hozzá intézett felszólí­tására azonnal a rendőrség legközelebbi hivatalos helyiségében megjelenni. A felszólító rendőrségi közeg köteles a felszólítottal együtt megjelenni a hivatalos helyiségben. Azt, ki a felszólításnak nem engedelmeskedik, a rendőrség elővezetni köteles. 16. §. Ha verekedés vagy népcsődülés alkalmával, valamely bűntett vagy nagyobb beszámítás alá eső vétség követtetett el, a rendőrségi közeg jogosítva van mindazokat bekisérni, kik abban résztvettek, vagy a részesség gyanújával alaposan terheltetnek. Ha ez eszközölhető nem volna, a bekisérés egy vagy több tettes, vagy alaposan gyanúsra szorítható. 17. §. A fővárosi rendőrség bekísérhet továbbá : a) ha a kihágást elkövető a rendőrségi közeg részéről történt, megintés után is folytatja a kihágást; b) ka a kihágás oly természetű, hogy az közbotrányt okozott, vagy ha az előidézett rendetlenség vagy csendzavarás csak a tettes elfogatásával szüntethető meg ; c) ha az illető a hivatalos kötelességét teljesítő rendőrségi közegnek tettleg ellen szegül, vagy azt bántalmazza; d) ha a kihágást elkövető vagy az elkövetés alapos gyanújával terhelt egyén a rendőrségi közeg felhivására nevét vagy lakását be nem mondja, vagy ha a bemondás valódisága iránt a rendőrségi közegnek alapos gyanúja van; mely esetben az az illetővel lakására mehet, vagy azt a legközelebbi rendőri állomásra kisérheti, mi a fél kívánságára és költségére kocsin is történhetik ; e) ha a rendőrségi területről kiutasított egyén, a tII.alom daczára visszajön. 18. §. Koldusok feltétlenül, csavargók, rendes foglalkozás nélkül levő, vagy a közbiztonságra veszélyesnek, ismert egyének gyanús körülmények között bármikor, de különösen éjszaká­nak idején, járó-kelő alakosok, mutatványosok, korcsma-zenészek és énekesek stb. pedig, habár engedélylyel birnak is, bárminemű kihágás esetében rögtön bekisérhetők.

Next

/
Thumbnails
Contents