Főrendiházi irományok, 1878. VIII. kötet • 438-487. sz.
Irományszámok - 1878-445
CDXLV. SZÁM, , 55 A közigazgatási utón behajtandó bírságot bebizonyult hanyagság esetében a kir. adófelügyelő rója ki, és felfolyamodás esetében a közigazgatási bizottság, Horvát-Szlavonországokban a zágrábi pénzügyigazgatóság végérvényesen határoz. 15. §. Budapest fővárosa területén a fizetési meghagyások kézbesítése iránt, a központi díj- és II.leték-kiszabási hivatal intézkedik. 16. §. Ha a kézbesítő a félt honn nem találja, vagy az, avagy háznépe a fizetési meghagyást elfogadni vonakodik, ez esetben a kézbesítés postán feladási vevény mellett eszközöltetik, mely vevény által a kézbesítés foganatositottnak tekintetik. 17. §. A kézbesítés végett vett fizetési meghagyásokról kis- és nagy-községekben, valamint rendezett tanácsú városokban az elöljáróság, II.letőleg polgármester rendes sorjegyzéket vezet, melybe a fizetési meghagyások adatait, valamint az eszközölt kézbesítés napját hivatalból bejegyezni köteles. A törvényhatósági joggal felruházott városokban követendő eljárást a városhatóság meghallgatása alapján a pénzügyminister állapitja meg. V. FEJEZET. Az II.letékek befizetéséről és a késedelmi kamatokról. 18. §. Fizetési határidő. A kiszabott II.leték, s esetleg birság (10. §.) a fizetési meghagyás kézbesítése napjától számitandó 30 nap alatt befizetendő. 19. §. Kivételeknek van helye: a) a 29. §. a) pontja és a 41. §-ban körülirt esetekben: b) midőn valamely tárgy tulajdonjoga a haszonélvezeti jog szolgalmával, visszteher nélkül oly személyre ruháztatik át, ki a haszonélvezővel nem ugyanazon egy háztartásban él, ez esetben a fizetési határidő az II.y tulajdonjog szerzésétől járó II.letékre nézve, a tulajdonjognak szolgalom általi terheltetéséhez képest, csak a szolgalom megszűnésétől számitandó 30 nap; c) ha pedig a jogügylet teljesedése valamely felfüggesztő feltételtől függővé van téve, valamint oly örökségeknél vagy hagyományoknál, melyek csak bizonytalan esemény bekövetkeztével nyílnak meg, vagy száII.anak át másra, az II.letékfizetési határidő a feltétel, II.letőleg esemény bekövetkezésének napjától kezdve számíttatik; de ezen esetekben az II.leték addig is megfelelő módon azon személy által biztosítandó, kitol a kérdéses tárgy a felfüggesztő feltétel bekövetkeztével másra száll. Ezen kivül köteles a szerző fél a halasztó feltétel teljesülését azon időponttól, midőn az «semény bekövetkezése tudomására jutott, számitandó 8 nap lefolyása alatt az II.lető kiszabási hivatalnak bejelenteni, máskülönben a 10-ik §. c) pontja szerint 1—50 frtig kiszabható birsággal terheltetik.