Főrendiházi irományok, 1878. VI. kötet • 345-400. sz.
Irományszámok - 1878-351
50 CCCLI. SZÁM. törvénynek megfelelő eljárása iránt a ráruházott hatáskörben. A horvát regnicolaris küldöttség, az átruházott hatáskörű pénzügyi közigazgatás kérdését már 1873. évben fölvetette, és az egyidejű magyar küldöttség némely előkelő tagjai már akkor elismerték és kijelentették, hogy ez indítvány az 1868. évi I. t.-czikk elvi rendeleteivel nem ütközik össze, sőt hogy inkább a kölcsönös bizalom körébe esik. Ez a regnicolaris küldöttség azonban azt hiszi, hogy a horvát képviselet magatartása által mind a horvát oszággyülésen, mind pedig a magyar országgyűlésen országával és az összállammal szemben, a hazafias kötelességtudás oly bizonyítékait nyújtotta, hogy igényt támaszthat teljes bizalomra, a mely különben kölcsönös, és ott virágzik legjobban, a hol ápoltatik és tápláltatik. Ha a két regnicolaris 5[ üldöttség között erre vonatkozólag megállapodás jő létre, tán fölösleges megemliteni, hogy a horvát országos kormánynak csak átruházott hatáskörben átengedett pénzügyi közigazgatás költségeit továbbra is a közös költségvetésnek kellene viselnie, melynek az ajánlott rendszabály végrehajtása által elért, e küldöttség nézete szerint nem jelentéktelen megtakarítások is hasznára válnának. Talán helyén lesz itt kifejezést adni e regnicolaris küldöttség azon óhajának: ismerje el a tisztelt magyar küldöttség az az egészen természetes elvet, hogy a kiadások, melyek az autonom közegek által közös törvények végrehajtásánál foganatba vett hivatalos cselekedetekkel vannak összekötve, a közös kincstár által viselendők. A tapasztalás ez elv világos elismerését óhajtandónak tünteti fel. Helyessége abból tűnik ki, hogy ellenkező esetben Horvátország kétszeresen rovatik a közös költségvetés terheivel: először az 55% által, és másodszor a kiegyezési törvényben kizárólag az autonom kiadásokra fentartott 45% alakjában. A rendszer, melyet e küldöttség a pénzügyi közigazgatásra vonatkozólag ajánlatba hozott, sikerrel volna elfogadható a közlekedési és köznjemu morajü zakonom pruziti sve potrebne i sigurne garancije, da zemaljska vlada hrvatska prene&eni ovaj djelokrug toőno i prama svim financijalnim zakonom vjerno izvrôuje. Vec godine 1873. potaknuo je kraljevinski odbor hrvatski pitanje financijalne up rave u preneSenu djelokrugu, ter su odlióni clanovi postovanoga odbora ugarskoga vec onda priznavali i izjavljivali, da se ovim predlogom nedira u naöelne ustanove zakonskoga clanka I godine 1868. nego da se njim porize u sferu zamjenita provjerenja, ovaj pako kraljevinski odbor smije otvoreno reci, da je hrvatsko zastupstvo i na hrvatskom i ugarskom saboru, vräec patriotiónn duznost prama svojoj zemlji i skupnoj drzavi, pruzilo samedokaze, da zasluzuje podpuno povjerenje, o kojem se u östalom moze pravedno reűi, da stoji u zamjenitu odnosaju, ter gdje se sije, ondje stostruko rodi i dobivá se davanjem. U sluóaju, ako oba kraljevinska odbora u óvom predlogu do sporazumka dodju, samo óe se po sebi razumjevati, da troskove financijalne uprave, predane samo u prenesenu djelokrugu kr. zemaljskoj vladi, ima i od sele naravno uz znamenitu priátedu skupni budget, kano sto kraljevinski ovaj odbor, izkustvom poucen, zeli s poâtovanim odborom ugarskim konaöno i trajno ustanoviti posve naravno pravilo, da izdatci, koji su nuzdni u izvrsbi onih skupnih posala, âto ih u ovoj kraljevini izvadjaju autonomni organi, spadaju na teret skupnoga erara, ako li se nece dopustit nepravda], protivna nagodbeuomu zakonu, da Hrvatska po dva put pomaze pokrivati tro&kove skupne uprave, najprije iz tangente od 55%, zatim iz tangente od 45%, koju zakon opredieljuje pokricu pedinih autonomnih potrebstina. Stoje köre razlozeno o izvrSbi financijalnih zakona, val ja jednakim nacinom o uporabi onih svoto, kője se svake godine za kraljevine Dalma-